Szép lett a gyerekosztály

Meghitt, családias hangulatú ünnepségen adták át június 8-án, csütörtökön délelőtt a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház kibővített Csecsemő- és Gyerekosztályát.

A mesefigurákkal díszített, festékszagú folyosó(k) árulkodó jeleknek bizonyultak a műanyag ablakok mellett, hogy alapos átépítés zajlott az elmúlt időszakban a csecsemő- és gyerekosztály valamikori és mostani helyén. A folyosón jól ismert arcok, dr. Rédei István, Kasza Lajosné Gizike, dr. Knorr János, dr. Varró Bernadett főigazgató asszony, és sorolhatnánk a neveket, akik különösen a kórház esetében mindig az adakozók között szerepelnek.

Ezúttal külön is kiemelte dr. Badari Ágnes, az osztály vezetője a Szatmári családot, mint főszponzort, amikor a felújítás adakozóit név szerint is felsorolta. Saját magát nem említhette, pedig ő volt a motorja ennek a nehéz feladatnak. Dr. Sinkó-Káli Róbert kórházigazgató támogatta a felújítás ötletét és mindenben szabad kezet adott, ám a feladat így sem volt egyszerű.

Tizenkét négyágyas szobát alakítottak ki, három másik szoba egyéb fontos funkciót kapott, légkondicionálót szereltek be, burkoltak, festettek, berendezéseket cseréltek. Szatmári Zoltán mosolyogva mondta el, hogy örömmel szálltak be ebbe a nemes vállalkozásba. A nehézséget nem is a pénz okozta, a szervezők ugyanis jól tudták, hogy megbízható kivitelezők az építőipari munkálatok fellendülése miatt egy-két évre már be vannak táblázva. Így tőlük is munkást és anyagot kértek.

Az ünnepélyes átadás során ezt erősítette meg a részletek felelevenítésével dr. Badari Ágnes és dr. Sinkó-Káli Róbert is. Szabó Tamás polgármester az elismerés szavai mellett emlékeztetett is dr. Bálint Péterre, aki igazgatóként és az osztály vezetőjeként sokat tett Berényben a gyerekszakellátás mederbe tereléséért és fejlesztéséért. Szavait különösen hitelesítette, hogy dr. Bálint Péter igazgató elődje éppen ő volt. Dr. Szatmári Melinda, a főszponzor család nevében mondott kedves szavakat az osztály felújításáról, erős hitükről, hogy közösen, együtt igen jó ügyet szolgáltak. Nem első ízben láttuk őt a családi vállalkozás képviseletében ilyen ünnepi alkalommal, és minden bizonnyal nem utoljára. A nemzetiszínű szalagot ő és édesapja vágta át az osztályvezető és a kórházigazgató társaságában. Ezt követően szobáról szobára végigjárták a megjelentek a megújult osztályt, majd a kórház igazgatóságán vendéglátással egybekötött, kötetlen eszmecserével zárult ez a szép nap.

Vélemény, hozzászólás?