Gyermeknapi móka és kacagás

Az elmúlt évben született ifjú jászapáti polgárok tiszteletére 63 facsemetét ültettek el május utolsó vasárnapján a Panna-tónál, délután pedig változatos programokkal várták a családokat a sportpályára.

Ezúttal is a hagyományos faültetéssel vette kezdetét a gyermeknapi program a Panna-tónál, ahol Kökény Gábor köszöntötte az elmúlt évben született gyermekeket és családjaikat. Mosolyt csalt az arcokra Szabó Lőrinc versével, aki zseniálisan szedte rímekbe Lóci fia csínyeit és saját vívódásait a gyereknevelésről. Az ünnepélyes faültetés fényét Nagy Dominika és Nagy Fruzsina, Pethes Sándor Fúvószenekar tagjainak klarinétjátéka emelte, akik vidám muzsikával örvendeztették meg a jelenlévőket.

A szülőket köszöntötte elsőként ifj. Pócs János képviselő, a Sport- idegenforgalmi és Környezetvédelmi Bizottsági elnöke, hiszen ők Jászapátin alapítottak családot, gazdagítva a város lakosságát.

„Aki fát ültet, az hisz a jövőben.” Ezen mondás mentén fejtette ki, hogy a jelen lévő szülők nemcsak a jövőben hisznek, de a családalapítással meg is teremtik azt. Az elmúlt évben született apróságok tiszteletére ültetett fák pedig hosszú évekig az otthon, a gyökerek szimbólumaként állnak majd. Még akkor is, ha a gyermekek felnőnek és elsodorja őket az élet, hiszen szülővárosuk mindig visszavárja őket. „Becsüljük meg hát jól az elkövetkezendő években ezeket a fákat!” – zárta beszédét ifj. Pócs János, majd átadta a gyermekek szüleinek a faültetésről szóló emléklapot és a csemeték nevével ellátott cédulát.

Délután a sportpályán folytatódott a program, ahol a sündisznócskáról szóló bábmesével, a közkedvelt Jancsi Bohóc műsorával, kisvonatozással, ugrálóvárral, póniciklivel, valamint aszfaltrajzversennyel és ügyességi vetélkedőkkel várták a családokat. E szép napot Szalkári Réka dalos gyermekműsora zárta, a kicsik nagy örömére és megelégedettségére.

Gergely Csilla

Gergely Csilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?