Világsztár a Főnixben

A félig magyar származású Stephanie Schlesser fiatal kora ellenére mozgalmas és eredményes életutat tudhat maga mögött. Bár itthon kevésbé ismerik, külföldön olyan ősbemutatókban játszik főszerepet, mint a Notre-Dame de Paris vagy a Rómeó és Júlia.

A 2015-ben és 2016-ban bemutatott musicalekben mintegy 200 alkalommal lépett föl Párizson kívül Dél-Korea, Tajvan, Libanon és Kína leghíresebb színházaiban. Mindemellett énektanárként és egy pop-rock együttes tagjaként is tevékenykedik. Különleges alkalom volt az a júniusi szombat, amikor megtisztelt minket látogatásával és elhozta önálló estjét Jászberénybe, a nyolcadik sikeres évadát záró Főnix Fészek Műhelyházba. Várszegi Tibor, kihasználva magyarországi tartózkodását, egyenesen a Fertőrákosi Barlangszínházból csábította el a színésznőt, aki Elton John és Tim Rice híres musicalének, az Aidának próbáiról szökött el, melyben a címszerepet játssza.

A sötét, hűvös helyiség hamar megtelt látogatókkal, rokonokkal és barátokkal, ahol Stephanie-nak köszönhetően alig egy óra alatt a mesebeli hercegnők és a Broadway csillagai is megelevenedtek. Sokszínű előadása során nemcsak kívülről, elbűvölő ruhái révén, de lelkileg is teljesen átalakult, magával ragadva a közönséget. Lenyűgöző adottságai Júliaként, Belleként és Edith Piafként egyaránt megmutatkoztak. A zenés önéletrajz stílusblokkjai a mesék világán túl kibővültek világhírű musicalek műveivel, francia sanzonokkal, a párizsi Nemzetközi Musical Akadémián előadott vizsgafellépéssel és az Aida egyik dalával.

A témában és műfajban is változatos részek között apró érdekességeket is megtudhattunk a fiatal tehetség életéről, aki már nyolc évesen édesanyja hálóingében énekelte a musicaleket. Az akadémia tandíját – mivel szülei nem tudták biztosítani –, titkárnői mellékállásából fizette, így a tánc és énekórák mellett aligha jutott idő más elfoglaltságra. A kitartó munka végül meghozta gyümölcsét, és Stephanie ma már világkörüli turnékon, nagyszabású produkciókban szerepel.

A műsor zárásaként a Shrek animációs filmből ismert Halleluja című dalt hallhattuk, melyet a bájos színésznő magyarul is megköszönt a könnyeit törlő közönségnek. Stephanie-t legközelebb június 22-én, a Jászberényi Szabadtéri Színpadon megrendezésre kerülő Sing Sing Sing Musical Showban láthatjuk, ahol Vastag Csaba és Vastag Tamás lesznek a partnerei.

Szerző:
Kazsimér Nóra

Fotó:
Szalai György

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?