Jól kezdtek műkorcsolyázóink

Jászberény műkorcsolya sportja a Pernyész testvérek és Koha Nikoletta szereplésével 1987 környékén „ideiglenesen lezárult”. Harminc év kellett ahhoz, hogy városunk színeiben ismét műkorcsolyázók lépjenek jégre egy versenyen.

Hering Antal 2010 óta foglalkozik a gyerekek korcsolya oktatásával. 2015-ben Zircher Andorral létrehozták a Cori-Kör Alapítványt, céljuk a jeges utánpótlás-nevelés fejlesztése, valamint a versenyszerű és a rekreációs műkorcsolyázás újraélesztése volt. Azóta az Alapítvány keretein belül tíz elhivatott szakember dolgozik az idejáró gyerekekkel, akik így kidolgozott, összetett utánpótlási-nevelési program szerint tudnak készülni.

A most lezárult 2016/17-es korcsolyaszezon végére fokozatosan elérték azt a szintet, hogy sportolóik egy-egy országos és nemzetközi versenyen is elindulhattak. Az úttörő szerepet a tízéves Szarvas Boglárka, valamint a felnőtt mezőnyben Bori-Szűcs Katalin vállalta fel. Még április elején rendezték Székesfehérváron a Jégmadár Kupa elnevezésű műkorcsolya versenyt, ahol mindkét sportoló megmérettette magát a Cori-Kör Alapítvány színeiben.

Bogi gyönyörű kűrt futott, és Katalinnak is sikerült megvalósítani, amit terveztek. Ennél is lényegesebb, hogy harminc év után ők voltak az elsők, akik ismét feltették Jászberényt a műkorcsolyázás térképére. Sokan elkísérték őket Fehérvárra, lelkes szurkolótábor előtt mutathatták be kűrjeiket.

Május 22-től 27-ig Németországban, Oberstdorfban rendezték meg a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) által támogatott nemzetközi felnőtt műkorcsolya versenyt, amelyen rekordszámú, 560 versenyző több mint hétszáz versenyszámmal indult harminchat ország színeiben. Bori-Szűcs Katalin az Adult Bronze Artistic kategóriában indult és a húsz induló közül a negyedik helyet szerezte meg, ami élete első nemzetközi versenyén kimagasló eredménynek számít.

Kata, Szolnokról helyezte át székhelyét Jászberénybe, edzőként és koreográfusként is tevékenykedik az Alapítványnál. A jövőről is szólt pár mondatot: – Természetesen mindenki számára nyitva áll a kapu továbbra is, bármikor csatlakozhatnak hozzánk, mi örülnénk, ha egyre többen jönnének. Nagyon sokat ad ez a sport lelkileg, de a legfontosabb célunk az, hogy a korcsolyázást szerettessük meg mindenkivel, aki hozzánk jön.

Nem jelent akadályt, hogy a jeges időszakba beállt egy kis szünet, hiszen száraz edzések egész nyáron folyamatosan lesznek és ez kiváló alkalom arra, hogy az újonnan csatlakozók megszokják a légkört, beilleszkedjenek a csapatba, és testileg-lelkileg felkészülve vágjanak neki az augusztus végén kezdődő jeges szezonnak.

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?