Vásárhelyi emlékünnepség

Az idén két hölgy, Benkéné Zsótér Erika óvodavezető és Patakiné Kocza Anita programszervező vehették át a Vásárhelyi Emlékplakettet a Városvédő- és Szépítő Egyesület jóvoltából.

A Városvédő- és Szépítő Egyesület május 25-én rendezett emlékünnepséget Vásárhelyi István természetkutató, zoológus tiszteletére egykori szülőháza helyén, a Jászsági Apponyi Albert Általános Iskola és AMI udvarán. 1989-ben itt alakították ki a Vásárhelyi emlékkertet, születésének századik évfordulója alkalmából.

Az iskola diákjai versekkel, zenés táncbemutatókkal, énekekkel idézték a természet tavaszi nyüzsgését. Különösen szépen csengett a már-már ikonikussá vált Bodzavirág című kórusmű az iskola énekkarának előadásában.

A természettudós fia, Vásárhelyi István szavait – betegsége miatt –, távollétében Sas István tolmácsolta, miszerint a Vásárhelyi hagyatéknak gondos gazdát keres, többek között Jászberényben, édesapja szülővárosában is. Itt bizonyára nemcsak méltó helyet találhatnak az értékes gyűjteménynek, de ahogy fogalmazott, „gondos gazdát” is.

Minden évben ekkor kerül sor a Vásárhelyi Emlékplakettek átadására, amiket idén két hölgy vehette át Bolla Jánostól, a Városvédő és Szépítő Egyesület elnökétől. Egyikük Benkéné Zsótér Erika, a Fürkész óvoda tagóvoda vezetője, aki 36 éves pályafutása alatt mindig is nagy figyelmet szentelt a gyermekek környezettudatos nevelésének, fejlesztésének. Vezetőként fontosnak tartja, hogy tagóvodája nevelési gyakorlatát népszerűsítse. Az Erdei Óvoda módszerét 2011 óta közel száz pedagógus tekinthette meg, és vehette át a jó példát.

Szintén Vásárhelyi Emlékplakettet kapott Patakiné Kocza Anita programszervező, aki Faragó László révén már gyermekkorában megismerkedett a túrázás örömeivel és nehézségeivel. Ő alapította a JSE Természetjáró Szakosztályát, és tagja lett a Jászberényi Turista Egyesületnek. Aktívan részt vett a Zagyvamenti- és Hajta Természetvédelmi területeken, a tőtevényi és újerdei tájakon átvezető túraútvonalak kialakításában, évekig szervezte a Hajta gyalogos és kerékpáros teljesítménytúrákat. A Jászkerület Nonprofit Kft. munkatársaként olyan programokat von be rendezvényeikbe, amelyekben a mozgás, a természet ismerete, a fenntartható fejlődés és ökologikus gondolkodás is helyet kap.

Az emlékplakettek átadását követően Kárpáti Zoltánné hirdette ki a természetkutató vetélkedő eredményét: harmadik a Zöldek csapat lett a Székely iskolából, második a Bercsényi iskola Kékek csapata, a dobogó tetejére pedig az Apponyi iskolából az Erdei Tündérek állhattak. A könyvjutalmakat Faragó László, a Városvédő Egyesület alapító tagja adta át.

A megemlékezés zárásaként a város, a Városvédő és Szépítő Egyesület, valamint az Apponyi iskola nevében helyezték el az emlékezés koszorúit a 49 éve elhunyt természettudós emléktáblájánál.

Gergely Csilla

Gergely Csilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?