Jó évet zárt a CO-OP Star

Május 26-án, pénteken a szokott előkelő környezetben, a Déryné Rendezvényház dísztermében került sor a CO-OP STAR Kereskedelmi Zrt. közgyűlésére és a hozzá kapcsolódó sajtótájékoztatóra. Az elmúlt évi gazdálkodási adatok alapján elmondható, hogy a CO-OP Star Zrt. ismét eredményes évet zárt, a realizált adózott eredménye kerekítve 657 millió forint volt. A jövőről elhangzott legfontosabb mondat optimista kicsengésű: üzleteik forgalma várhatóan csaknem tíz százalékkal emelkedik 2016-hoz képest.

A közgyűlésen döntöttek az alaptőke leszállításáról, majd a 2016-os gazdálkodásról hangzott el az Igazgatóság és a Felügyelő Bizottság beszámolója, valamint a könyvvizsgáló jelentése. Határoztak a küldöttek a társaság 2016. évi beszámolójáról, az adózott eredmény felhasználásáról, majd a 2017. évi üzleti tervről.

A sajtó képviselőit dr. Rédei István és Mezei János tájékoztatták. Dr Rédei István emlékeztetett arra, hogy a 2016-os üzleti év tervezése időszakában a makrogazdasági előrejelzéseket figyelembe véve a kiskereskedelmi forgalom három százalékos növekedésével kalkuláltak. Váratlan elem volt a vasárnapi zárvatartás feloldásának forgalomra gyakorolt hatása, és a munkaerőpiacon bekövetkezett robbanásszerű változás nyomán fellépő munkaerőhiány és a következményeként kikényszerített bérnövekedés hatása.

Három régióban – Budapesten, a dunántúli régióban és a Jászságban – kritikus méreteket öltött a fluktuáció, folyamatos létszámhiánnyal küzdöttek a boltok.
Nem találtak a munkaerőpiacon képzett munkaerőt. Érezhető volt a konkurens láncok és az ipar elszívó hatása, elsősorban a magasabb bérek miatt.

A CO-OP Star Zrt. 2016. évi kereskedelemből származó bruttó árbevétele egészen pontosan 20 milliárd 934 millió 504 ezer forint volt, ami bő négy százalékkal meghaladta a bázist, ám még egy százaléknál is kisebb mértékben a tervezettet.

Az élelmiszerboltok a bázis felett 5,03 %-kal, a terv felett 1,31 %-kal forgalmaztak. Az iparcikk üzletek árbevétele 581 millió182 ezer forint volt, a bázishoz 1,03% növekedést értek el, de a tervezettől 1,64%-kal elmaradtak.

Mindezt az elnök vezérigazgató úgy kommentálta, hogy a tervet picit túlteljesítették, a nehézségek ellenére kellemesnek jellemezhető az előző év. Pozitív hatásként értékelte, hogy a kereslet érzékelhetően megélénkül, ami többletforgalomhoz vezetett. Tulajdonképpen ugyanezt a hatást erősített több konkurens üzlet bezárása is.

A CO-OP Star Zrt ellenben fejlesztett, és ezek jól sikerültek. A kiemelt beruházásokra közel 400 millió forintot áldozott a társaság. Jászjákóhalmán a beruházás a kényelmesebb vásárlás megteremtését célozta. A belső átrendezésekkel és konténer kihelyezésével az eladótér plusz 24m2 megnövekedett, úgy, hogy még egy Fornetti előkészítő és sarok is kialakításra került. Balatonkenesén az üzlet jó forgalmával és elavult megjelenésével rászolgált a felújításra, jelentős, 80 négyzetméteres eladótér bővítéssel, a bolti hűtött felületek megújításával, a Balaton hangulatát megjelenítő belső képpel.

Jászárokszálláson a jászok világtalálkozója adta az apropót: itt az áruház külső felújítása történt meg, és a belső új coop-os arculatot kapott, kiegészítve a település régi fotóival.

A számos ismeretlennel együtt is az elmúlt évek legbonyolultabb, legösszetettebb és legnagyobb kihívást jelentő feladata a cég zászlóshajóját jelentő jászberényi áruház felújítása, átalakítása, korszerűsítése jelentette. A beruházás főbb részei: a szupermarket designváltása, amely során cél a fiatalos, letisztult, lendületes stílus megteremtése, kényelmes bevásárló utak, terek biztosítása; a szupermarket technológiai átalakítása (áthelyeződött a kiszolgáló pult és a háttere, a büfé bekerült az eladótér közelébe, átalakult a raktározás technológia) az áruházi terek újragondolása, átépítése (emeleti árulogisztika, a földszinti átjárók, a szociális részek, az emeleti raktározás);a hűtési rendszer felújítása, és a társasházi fűtési rendszer felújítása.

2015-ben el a Coop Star Zrt.-nél energiahatékonyság projekt indult. Mintegy hatvan millió forintból számos más elem mellett az áruházi beruházás jelentős része az energiahatékonyságot szolgáló terület megújítása volt, mind az eladótéri hűtéstechnika magas színvonalú megvalósítása, mind a világítás, fűtés és hűtés megoldásai.

Mezei János kereskedelmi igazgató a távlatokról szólva elmondta, hogy alkalmazkodni kell az élet folyamataihoz, a szabályozáshoz, a versenytársakhoz és a fogyasztói attitűd elmozdulásához. Utóbbinál egyrészt ma már nemcsak az ár, azaz az olcsóság számít, hanem keresettek a minőségi és prémium termékek, valamint jellemző az egészséges életmódra törekvés, növekszik a laktóz- és gluténmentes termékek iránti igény.

A jövőről szólva is bizakodóak a társaság vezetői. Erre az évre további fogyasztásbővülést várnak, méghozzá jelentőset, majdnem tíz százalékosat. Folytatják az akció-, márkatermék- és törzsvásárlói politikájukat, megítélésük szerint ez vásárlás ösztönző hatású, ezért az árrés tartalmát nem változtatják. Szigorú költséggazdálkodást folytatnak, de munkatársaik számára ösztönző kiegészítő bérrendszert tartanak fenn a kötelező minimálbér- és garantált bérminimum emelése mellett is.

Ebben az évben is terveznek kiemelt beruházásokat: Ceglédbercelen új bolt épül, Dánszentmiklóson és Köröstarcsán a meglévő üzletet alakítják át, Várpalotán üzlettér korszerűsítésre kerül sor, Jászberényben pedig az áruházi beruházást folytatják parkoló- és az átrium felújításával.

Fotó: www.jasznaplo.hu

Vélemény, hozzászólás?