A címfestő emlékére

Egykor az üzlethelyiségek nevét kézzel festett táblákról pásztázhattuk, mára azonban feledésbe merült a kezdetleges technika. Nem úgy, mint Bujdosó István címfestő neve, akinek keze munkáját hajdanán számos hivatal-, üzlet- és utcatábla dicsérte városunkban. A Hamza Múzeum klubdélután sorozata múlthét csütörtökön kiállítás keretében emlékezett meg a címfestőről.

Farkas Edit múzeumigazgató köszöntője után ezúttal rendhagyó módon, díjkiosztással kezdődött a délutáni program, melyet a kultúra napja alkalmából szervezett rajzverseny közönségdíjasa Muhari Hajnalka vehetett át. Ezt követően énekszóval Demeter-Nagy Dorina előadásával hangolódtunk a kultúrára, majd Oldal Kata szaxofon játékát hallhattuk.

A hagyományokhoz híven Farkas- Gattyán Adrienn Zóra művészettörténész ismertette Bujdosó István életútját, akiről viszonylag keveset tudunk, ám közkedvelt személyiségéről árulkodó jel volt a zsúfolásig megtelt Hamza Múzeum.

Ami mára elképzelhetetlen számítógépes program nélkül azt annak idején Bujdosó István precíz kézmozdulatokkal és kellő pontossággal alkotta meg.

A címfestő fia, István már a szakmai oldalától eltávolodva személyes élményeit osztotta meg a közönséggel. Bujdosó István fiatalon kikerült az iskolapadból, hogy édesapja halála után gondoskodjon édesanyjáról és testvéréről. A mesterség azonban veleszületett, fára, üvegre egyaránt alapos odafigyeléssel festett. Hétvégenként fia is elkísérte dolgozni, akinek még mindig élénken él képzeletében a vonalzók, sablonok, titkos praktikák sokasága, melyek apja munkáját segítették. Különös pontosságot igényelt az aranybetűs ügyvédi irodák táblája, melyet vonalzókkal szerkesztett meg és tűéles vonással feketére festette a betűk körvonalát, majd szórópisztollyal aranyra fújta a betűket. – Ilyenkor levegőt sem mertem venni mellette – részletezte majd személyes momentummal folytatta – A legfontosabb mindig az ember, és az a hatalmas szakmai tudás, amit megtanult és az évek alatt megtapasztalt, felhalmozott. Édesapánk rendkívül zárkózott, szerény ember volt.

Bujdosó István nevét jól ismerték a városban, többen együtt dolgoztak vele, köztük Benke László bácsi, akinek fia mesélt a templom festés révén együtt töltött időkről. – Édesapám két szakemberrel szeretett együtt dolgozni, Bartha Mihállyal és Bujdosó Istvánnal… konkrét emlékem, hogy apámnak nem volt gondja a barokk ornamentikával, ha azt Bujdosó István festette.

A népes közönség soraiból Telek Béla bácsi is megemlékezett egykori jó barátjáról. – Annyira kellemesen visszahúzódó ember volt és nagyon szerény. Nem sokan tudták megnevettetni, mi viszont sokat nevettünk, ami nem dicsekvés, inkább büszkeség, hogy ismertem. – idézte fel a közös emlékeket Telek Béla bácsi.

A megható momentum után elapadtak az emberi szavak és helyettük a tárgyi emlékek beszéltek a címfestő munkájáról. A kiállításon már oldottabb hangulatban folytatódott az eszmecsere a régmúlt idők elevenítéséről.

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?