Ütőképes csapatot hozunk létre

Ha a röplabdáról beszélünk az elmúlt négy év sikereiről is beszélünk Jászberényben. A Molnár család jelentős anyagi és szellemi befektetéssel a hátán vitte ezt a sportágat. Lelkes amatőr csapatból eredményekre képes harmadik, negyedik helyeket felmutató profi csapatot hoztak létre. A május 17-én tartott közgyűlésen – talán sokak meglepetésére – mégis lemondott ifj. Molnár László és Oszvald Nándort választották meg új vezetőnek. Tőle érdeklődtünk a jelenről, a jövőről és kicsit azért a múltról is.

Mennyire váratlan ez a váltás a berényi röplabda sport vezetésében?
A nagyközönség számára nyilván meglepetés a Molnár Laci elmúlt négy évi kemény munkája, és az eredmények láttán, amelyek sporttörténelmi kötetekbe kívánkoznak. Mi elsőként köszöntük meg neki ezt a tevékenységét, azonban közelebbről láttuk az eseményeket. Tavaly július 17-én Laci levelet írt az elnökségnek, amelyben jelezte, hogy közösen keressünk új elnököt és elnökséget, mert legkésőbb a (most lezárult) bajnokság végéig vállalja ezt a feladatot, és 2017 májusában mindenképpen lemond. Most ez történt meg.

A külső szemlélő annyit vehetett észre a tektonikus mozgásokból, hogy a csapat hatodik játékosa, vagyis a legelfogultabb közönség, a fanklub bojkottálni kezdte a csapat mérkőzéseit.
Ez a bojkott valószínűleg hozzájárult a Nyíregyháza elleni elbukott bronzcsatához, persze a sportban sincs olyan, hogy mi lett volna, ha… Azt láttam, hogy Laci a gazdasági életben rendkívül sikeres fiatal vezetőként immár fő-fő húzóereje a családi vállalkozásuknak, ami egyben azt is jelentette, hogy bármilyen energikus, neki is fogyhatott az ereje, de még inkább az ideje. Határozott stílusú ember, egy-egy döntése lehet, hogy a drukkereknek nem minden esetben tetszett. Azt azonban hangsúlyozom, hogy a régi elnökség is teljesen korrekt kapcsolatban állt végig a leköszönt elnökkel, aki igen pontosan szétválasztotta a feladatokat: ő vállalta a bajnokság zökkenőmentes végigvezénylését, annak financiális részét is vezényelve, minket pedig arra kért, hogy keressünk megfelelő elnököt és elnökséget.

Személyes vonatkozásokra majd az interjú végén térjünk ki, de itt megkerülhetetlen a kérdés: hogyan találtak Önre?
Nem nagy a mi városunk, ha úgy tetszik, nincs nagy merítés. Arra gondoltunk, hogy csak köztiszteletben álló, a röplabda sportért önzetlenül munkát vállaló, és ezt a sportot imádó emberek jöhetnek szóba. Akik ilyenek, azok már valamit bizonyítottak is, így, vagy úgy, közel kerültek a berényi röplabdázáshoz. Több név is szóba került, aztán az is döntött, hogy a lehetséges jelöltek közül ki az, aki mobilabb, tehát gyors, akár napi beavatkozást is lehetővé tesz a munkahelye.

Mennyiben új a felállt elnökség az előzőhöz képest, különösen a feladatait tekintve?
Rólam már szó volt, ezen kívül kérésemre bekerült az elnökségbe Deme Gábor vezetőedző, hogy minden egyes alkalommal jelen legyen megbeszéléseinken a szakma, és általa az öltöző hangulata, véleménye is. Úgy látjuk, hogy eleinte heti rendszerességgel tartjuk az üléseket.

Az elnökségi ülésen őszinte nagyrabecsüléssel köszönték meg a lemondott elnök és családja munkáját. Mi az, amiben továbbviszik az ő elképzelését és miben akarnak változtatni?
Folytatni kell azt a megkezdett munkát, ami az eddigi sikereket eredményezte, és azt a profizmust, ami ezt lehetővé tette. Amiben változtatni szeretnénk, az az utánpótlás előtérbe helyezése. Az országos röplabda szövetség szlogenjével teljesen egyetértünk, hogy a magyar bajnokság ne középszerű külföldiekből, hanem magyar játékosokból álljon és erősödjön. Lefordítva a mi csapatunkra: azt szeretnénk, hogy a kezdő sorba ne egy-két magyar játékos is beférjen, inkább azt, hogy a magyar játékosok mellett egy-két igazán kiváló külföldi lány is szóhoz juthasson.

Ennek érdekében azt tűztük ki célul, hogy féltucatnyi korosztályban kellő számú játékosunk legyen, minden korosztály külön edzővel és biztonságos létszámmal. Az utánpótlás bajnokságokon még nem voltunk a jobbak között, így elég nagy a szakadék eredményességben a felnőtt NB I-es csapatunk és a kicsik között.

Eddig is minden korosztályos bajnokságban indultak a berényiek, nem?
Ez így van, de tegyük hozzá, hogy átfedésekkel. A szövetség azonban nagyon szigorú lesz a jövőben ebben a tekintetben, nem támogatja a korosztályok között, illetve az utánpótlás- és felnőtt csapat közti átfedéseket. Sőt, elvárja, hogy egy-egy korosztályban a legjobb egyesületek több csapattal is induljanak.

Nagyon sodródik a beszélgetésünk az anyagiak felé, de előtte még mondja meg, milyen célt tűznek ki a felnőtt csapat elé?
Ütőképes csapatot hozunk létre úgyis, hogy az előző bajnokság első sorából nem maradnak itt a külföldiek. A magyarokra alapozunk főleg, előrehaladott tárgyalásokat folytatunk az új csapat tagjaival, s ötükkel már meg is állapodtunk. Örömmel mondhatom, hogy Pintér Andrea, Lékó Lilla, Bleicher Nóra, Borsos Lilla és Bertók Bettina már berényi játékos. A tíz-tizenkét játékosból álló keret több kiszemeltjével is az egyeztetések végén járunk, köztük két maghatározó játékossal. Magas kvalitású csapat lesz ez, akiknél nem kérdés a legfelsőbb osztályban való bennmaradás. Jobban alapozunk a jászberényi, jászsági érzületre.

A leköszönő elnök beszámolójából kitűnt, hogy a röplabdaklub gazdálkodása 90-100 milliós sávban mozgott, és főleg a Molnár család áldozatvállalásának köszönhetően kiegyensúlyozott volt. A kasszában váltáskor egymillió forint maradt. Miből fognak építkezni?
Szabó Tamás polgármester úr kijelentette az elnökségi ülésen, hogy a röplabda sportot, Jászberény legelőkelőbben jegyzett sportágát a város a jövőben is támogatja. Az idei költségvetésben 27 millió forint szerepel, aminek a felét korábban már át is utalták. Szigorú költségvetést tervezünk, 70 millió forint körüli felső plafonnal.

Min/kin fognak spórolni?
A játékosokon semmiképp. Ezt úgy értem, hogy alaposan körülnéztünk az elmúlt fél évben a játékos piacon és találtunk tehetséges(ebb) lányokat, akik az elért eredményeink alapján reálisabb összegekért szívesen eljönnek ebbe a kisvárosi környezetbe. Viszont többet alapozunk az önzetlen segítőkre és a város és a Jászság gazdasági életének a szereplőire is. Egyértelmű, tiszta képet mutatunk a sportágunkról az ifjúság nevelésében betöltött szerepünkről, és nem utolsó sorban a kölcsönös előnyökről: a híradásokban, a televíziós közvetítésékben gyakran szereplő játékosaink, a játékosaink mezei, a csarnokunkban elhelyezett hirdetések a lokálpatriotizmus mellett anyagilag is előnyösek lehetnek a vállalkozások számára.

Befejezésül személyes kérdések következzenek! Miért vállalta el az elnökséget?
Röviden fogalmazva köszönet gyanánt, amiért befogadott a város. Aktívan élő ember vagyok, és ahogy a vállalkozásom lábra állt, volt időm, módom körülnézni, megismerni az itteni embereket, és természetesen úgy döntöttem, hogy nemcsak itt élek, de aktívan részt is kívánok venni a jászsági mindennapokban. Elvarázsolt engem a jászok identitástudata, többek között ennek is köszönhetem, hogy a szkíta kiállítás anyagát elkészítettem, hogy az érdeklődésem ebbe az irányba erősödött.

Nagy tisztelői vagyunk az alkotásainak, épp ezért kérdezzük, mi lesz a művészi munkásságával?
Amikor kissé szétszakadt az elnökség, illetve a szurkolótábor, önzetlenül közvetítőként vettem részt a folyamat normalizálásában. Oda-vissza becsültük egymás teljesítményét, így mindkét féllel előítéletek nélkül tudtam beszélni. Elnökségről akkor még szó sem volt. Ez a feladat valóban sok energiát igényel, ahogy az élethivatásom is. Megkerestek Dubai-ból, s egy kereskedőház a napokban vitte ki a prezentációs bemutató anyagomat egy sejkhez, és a közeli szultanátusban is megmutatják a műveimet., Ugyanők a kínai piacot is szeretnék a munkáimmal megcélozni. Mondhatom, hogy nagy az érdeklődés, jól mennek a dolgaim, és nemcsak külföldön, de Magyarországon is olyat szeretnék alkotni, ami továbbviszi, és öregbíti a Jászság jó hírét. Jelenleg mindkét feladathoz elég erőt érzek magamban.

Vélemény, hozzászólás?