Svéd nagyköveti látogatás

Május 22-én, hétfőn délután Niclas Trouvé, Svédország magyarországi nagykövete az Electrolux jászberényi gyárába érkezett. Az üzemlátogatás előtt dr. Gönczi Sándorral, az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatójával és Szabó Tamás polgármesterrel sajtótájékoztató keretében találkozott az újságírókkal, akiket végül közös gyárlátogatásra is invitáltak a vendéglátók a porszívógyárba.

A nagykövet három éve a cégcsoport nyíregyházi gyárában már járt, itt azonban első alkalommal töltött pár órát, ezért a házigazda röviden bemutatta magukat. Jellemezte a magyarországi Electrolux gyárak, a cégcsoport európai gyártásában betöltött szerepét: Jászberényben található a cég egyetlen európai porszívó és fagyasztóláda gyára, az Electrolux Európában gyártott alulfagyasztós hűtőszekrényeinek száz százaléka a nyíregyházi üzemből kerül ki, Jászberény és Nyíregyháza együtt pedig a csoport legnagyobb európai hűtőszekrénygyártó bázisát adja. Az Electrolux által gyártott termékek 13,5 százaléka Magyarországon készül, így a hazai gyártás a cégcsoport globális értékesítésében is jelentős szerepet játszik – mondta dr. Gönczi Sándor.

Niclas Trouvé nem hűvös svédként, hanem oldott, közvetlen stílusban beszélt látogatásáról, mindjárt az elején szabadkozva, hogy délelőtti szolnoki programja miatt ezúttal Jászberény városával nem tud megismerkedni. (Szabó Tamás polgármester ezért a közeli jövőbeni újabb, immár a városra kiterjedő látogatásra invitálta a diplomatát – a szerk.).

A nagykövet megjegyezte, hogy munkájának legjobb része az üzemlátogatás, és ezzel most is szívesen él a legnagyobb magyarországi svéd gyár, az Electrolux meghívása kapcsán. Érdekfeszítően és szenvedéllyel beszélt a svéd ipar, mentalitás és világlátás mibenlétéről. Különösen lapunk kérdéseire válaszolva világította meg nézeteit. A Magyarországon működő legnagyobb nyolcvan svéd cég adatai kapcsán tanulságos kötet mutatja be a két gazdaság kapcsolódását. Ebből kiderül, hogy a magyar export Svédországba közelíti az ezer milliárd eurót, és az ellentételezés is majdnem hatszáz milliárd. Megkérdeztük, hogy az Electrolux adatai melyik statisztikát erősítik.

A nagykövet érzékelve a kérdés jellegét, elmondta, hogy az Electrolux és a többi közel kétszáz svéd cég együtt megközelítően húszezer magyar munkavállalót foglalkoztatnak Magyarországon, s fontosak mind Svédországnak, mind Magyarországnak; munkát biztosítanak, adót fizetnek, hozzájárulnak a gazdasági jóléthez, a technológiai fejlődéshez, az innovációhoz és a kiváló termékek világszintű elismertségéhez. A svéd cégek itt Magyarországon is jó munkaadók, és jó lokális és globális polgárok.Természetesen más-más a megközelítés a két országban, azonban, ha nem lenne például a kiváló magyar gazdasági kapcsolat, akkor már mindent Kínában gyártanának.

Azzal kapcsolatban, hogy az előbb említett kötet diagramjai jól mutatják, mennyire gyorsabban és meredekebben fejlődve jött ki a válságból Svédország, és ennek vajon mi az oka, Niclas Trouvé határozottan fogalmazott: svéd gondolkodás, a svéd brand az üzleti stratégiánk központi eleme – mondta. Nagykövetként elsősorban azért tölt el büszkeséggel az olyan svéd cégek, mint az Electrolux sikere, mert világszínvonalú technológiát, a legmagasabb minőségi színvonalat, a fenntarthatóságot, a környezetkímélő szemléletet, s a világban zajló változásokra való fogékony nyitottságot képviselik. Ezek a cégek nemcsak adaptálódnak a globalizáció kihívásaihoz, hanem meg is lovagolják annak hullámait.

Szabó Tamás, Jászberény polgármestere a város nevében kifejtette: nagy örömünkre szolgál, hogy az Electrolux már több mint 25 éve Jászberényben tevékenykedik, hisz Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik legnagyobb munkaadója, és a két évtizeddel ezelőtt közösen megfogalmazott minőségi és innovációs igényeket az élet bebizonyította, hogy hozni tudtuk. Azonban nem csak munkáltatóként van jelen a város életében, hanem nagyon sok közös, előremutató kezdeményezésünk is van. Nagyon reméljük, hogy ez a következő 25 évben is így marad – fogalmazott.

Henrik Sundström, az Electrolux Porszívógyár gyárigazgatója rövid köszöntőt mondott, amikor sor került a megszólalására: – Ideje, hogy menjünk az üzembe! Volt is oka a látogatás sürgetésére, hiszen tapasztalatból tudta, hogy ott lent nagyon nehéz lesz tartani az előírt menetrendet. Mindjárt a bejáratnál a történeti hűség jegyében és sorrendjében kiállított, valaha gyártott porszívók múzeumi sarkánál le is táboroztunk jó időre. A nagykövet is ráismert néhány általa is használt darabra, és szinte barátsággal mesélt róluk.

A gyártósorokig is eljutottunk, lépésről lépésre, rácsodálkozva a profizmusra. Időnként a technológiai sorral ellentétes irányba haladva, fodítva szemléltük, ahogy a kész porszívóból a végén egyetlen alapalkatrész marad, hogy elindítsa a folyamatot. A szakemberek elmondták, hogy a megrendelői igényeknek teljesen megfelelő paraméterű, színű, összeállítású és csomagolású készterméket gyártanak. Mutatták a vendégeknek, hogy ötventől száznál is több darabból állnak össze az egyes modellek, így a munkatársak száma is változó 10-12-től 24 dolgozóig.

Mi tagadás, mi ugyancsak szeretünk a jászsági üzemekbe, és az Electroluxba is járni, onnan tudósítani. Kihasználjuk minden percét a lehetőségeknek. Ezúttal a lapzárta szabott határt némileg. Jó volt látni, hogy a gyárkapu előtt még ott állt a diplomata rendszámú Volvo, jelezve, a vendég valóban érdeklődött az üzem iránt. Reméljük a városban is mihamarabb viszont láthatjuk.

Vélemény, hozzászólás?