A víz, a kő és az igazság

2017-05-202017-05-18 Taczman Mária 0 Comments Lehel Film- Színház, Wass Albert

Április 21-én, pénteken este teltházas közönség előtt szólalhattak meg az egyik legnagyobb erdélyi magyar író, Wass Albert sorai a Lehel Film-Színházban. A zenés irodalmi esten a Csaba, az Adjátok vissza a hegyeimet! és a A funtineli boszorkány alkotójának gondolatait Simó József idézte, az Ismerős Arcok zenekar pedig dalaival illusztrálta.

A Veletek maradok című estén a ma sokat idézett és vitatott erdélyi író és gondolkodó életútjával és műveiből vett részletekkel ismerkedtünk meg. A prózai részeket az Ismerős Arcok együttes zenés intermezzói váltották fel. Nyerges Attiláék dalai ugyanannak az üzenetnek a zenei lenyomatát mutatják, mint amiről Simó József előadóművész is beszélt.

Wass Albert eszmerendszere értékekről, az égig érő mércéről, istenhitről és elsősorban hazaszeretetről tesz tanúbizonyságot. A megpróbáltatásokkal, kalandokkal tarkított életút 1908-ban, a Mezőség szívében, Válaszúton kezdődött arisztokrata családban, a kálvinista vallás jegyében. Az áldott anyaföldet, amit művelni, szeretni tanult, a család még Szent László királytól kapta.
Simó József tolmácsolásában egészen a kora gyermekkortól kaptunk megidézett emlékképeket: például az apai nagyapa örökségét, aki arra tanította meg a kis Albertet, hogy a megbecsülés legnagyobb jele, ha tiszteletben tartjuk a másik ember idejét. Érdekes epizód volt a kígyómarás jelenete is fenn, a hegyen: a fiatal írót egy hegyi ember gyógyította meg, és azzal az útravalóval eresztette el, hogy ami nem Istentől származik, annak nem lehet hatalma felettünk. Sosem volt szebb a kék égboltra nyitni a szemét a meggyógyult gyermeknek, olyannak látta, mintha angyalok sikálták volna fényesre.

Az író beszámolt arról, mennyire nehéz volt leérettségizni a nagy múltú kolozsvári líceumban magyar diákként a román vizsgabiztos előtt. Első alkalommal meg is bukott, amikor a magyarokat nem volt hajlandó az országban élő idegenek közé sorolni. Visszaemlékezett az erdélyi magyar írók szentélyébe való belépésére, arra, hogy milyen meleg szeretettel üdvözölték a fiatal költő szárnypróbálgatásait a korban előtte járók: Reményik Sándor, Koós Károly és Kuncz Aladár.

A külföldön szerzett naprakész agrárismereteket nem tudta itthon kamatoztatni: a II. világháború szétzilálta és kisemmizte a grófi családot. Szívbemarkoló őszinteséggel vallott a második bécsi döntés meghozatalakor a rádió előtt szorongó erdélyi magyarságról: az Észak-Erdély visszajuttatásáról szóló megállapodás új határvonalának kihirdetésekor zokogtak örömükben és megkönnyebbülésükben azok, akiket visszacsatoltak Magyarországhoz. Ezt az igazságtalan és visszás történelmi helyzetet a Jönnek! című regényében írta meg. A frontot is megjárt író a II. világháború után helyzetének ellehetetlenedése miatt először Nyugat-Európába, majd Amerikába emigrált családjával. Életének és világlátásának velejét adja a kényszerű disszidálás tapasztalata: valószínűsíthető, hogy 1998-as halálának tisztázatlan körülményei is erre vezethetők vissza. Az előadás utolsó része a hontalanság élményét igyekezett megragadni: a végig honvágytól szenvedő szerző az emigráció hosszú idejét is arra fordította, hogy könyveivel, előadásaival, írásaival a távolból a magyarok ügyét segítse, miközben egyetlen nap sem telt el hazagondolás nélkül.

Életművének üzenete azokkal az idézetekkel ragadható meg leginkább, amelyekkel a jászberényi előadás is kezdődött: nem lehet belenyugodni abba, hogy a gyűlölet eluralkodott a világon. Az erkölcsös ember szembefordul az özönvízzel, a szennyel – azzal az igénnyel a szívében, hogy az igaz valóságot keresse és felfedje. Valamint azzal a hittel, hogy ennek a magyar földnek a népét Isten őrzi és Ő még a poklok mélységéből is képes kimenteni minket, és tud csodákat művelni. „Mert elfut a víz és csak a kő marad, de a kő marad.”