Mert kell egy csapat…

A Régi idők focija című filmből Minarik Edét idézve, Jászapátin is ez a helyzet áll fenn, mivel többek kezdeményezésére elkezdtük újjáéleszteni városunk női kézilabda életét. A hosszas előkészítő munka után kialakult az a játékos mag, akikkel április elejétől már az edzéseket is elkezdhettük.

A kézilabda sport mindig is jelen volt városunkban. A régmúltban, a gimnáziumban Korsós Miklós tanár úr, a mezőgazdasági szakképzőben pedig Burka Elemér tanár úr készítette fel a fiatalokat, akikkel szép sikereket értek el területi és országos utánpótlás szinten egyaránt.

Átmeneti álmából felébresztettük, remélve azt, hogy sikerül sokáig ébren tartanunk. Ehhez segítségre van szükségünk, mégpedig kitartó és lelkes játékosok személyében, akik vállalják az edzések fáradalmait és a játék nyújtotta örömet egyaránt. Várjuk az érdeklődő fiatalokat és kevésbé fiatalokat, akik kedvet éreznek a játékhoz, és szeretnének egy összetartó csapat tagjai lenni. Arra törekszünk, hogy a csapatsportok örömét városunk hölgy tagjai is megtapasztalják. Azok pedig, akik eddig csak a televízióból követték a küzdelmeket, ezek után saját maguk is kipróbálhatják a labdával való játék élményét.

Az edzések kedden és csütörtökön 18.30 órától vannak a Gróf Széchenyi István Katolikus Középiskola sportcsarnokában. Az edzői feladatokra örömmel fogadta felkérésünket Burka Elemér tanár úr, akinek elévülhetetlen érdemei vannak városunk kézilabda történetében. Terveink között szerepel a bajnokságban való indulás, de ehhez ki kell alakulnia a stabil, összeszokott játékoskeretnek.

Azokat is szívesen fogadjuk, akik nem versenyszerűen szeretnék űzni a sportot, hanem a mindennapi munka után csak egy kis mozgásélményre vágynak.

Jelentkezni személyesen az edzések időpontjában a helyszínen, vagy telefonon érdeklődni Urbán Ferenc testnevelő tanárnál a 30/597-4651 számon lehet.

Vélemény, hozzászólás?