Békés döntetlen a fővárosban

A második helyezett Monor hazai legyőzése után egy újabb rangadó várt a hétvégi fordulóban a jászberényi futballcsapatra, hiszen az ötödik helyezett Rákosmente vendégei voltak.

A fővárosi gárda már nem érhet fel a dobogóra, de mindenképpen tekintélyt parancsolónak látszott, hogy 65 rúgott gól (a második legjobb) állt a nevük mellett. Továbbá az sem elhanyagolható, hogy a volt válogatott Bárányos Zsolt a „karmester” náluk, és soraikban tudható Vattai Balázs és Balaskó Csaba is. Úgy tűnik, hogy a „nagy” nevek nem hatották meg a Gelei legénységet, mert az első félidőben leginkább mi játszottunk mezőnyfölényben. Ez folytatódott a második játékrész elején is: voltak kecsegtető helyzeteink, de érintetlen maradt a vendéglátók kapuja. Aztán a 65. perctől kezdve kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés, miután Lékó Gergő félpálya környéki becsúszását a játékvezető piroslappal „jutalmazta”. Szerencsére a rákosmenteiek nem tudtak mit kezdeni a létszámfölényükkel, támadásaik rendre elhaltak, így békés, igazságos, gólnélküli döntetlen született a Rojik Sporttelepen.

Rákosmente KSK – Jászberényi FC 0-0

Mivel a Monor – kiköszörülve a berényi csorbát – nyert hazai pályán, visszavette a második helyet a táblázaton. A szombati hazai mérkőzés talán a legnagyobb rangadónak számít a jászberényi gárda számára, hiszen a már bajnok Kazincbarcika lesz a vendég – az egykori berényi csatárral – Farkas Jánossal a soraiban. A szombati összecsapás 18 órakor kezdődik majd.

Fotó: Pesti József

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?