A jász viselet újjászületése

Tabit, csemelet, mazolmány, dikta. Nem vagyok biztos benne, hogy valamennyi olvasónk ismeri a fenti kifejezéseket, ám akik részt vettek a Jász Múzeum április 27-i, esti programján, most már valószínűleg tudják, mit jelentenek ezek a szavak.

A Gyere velünk a múzeumba – A jász hagyományok nyomában című programsorozat keretén belül két előadó kalauzolta a népes számban megjelent közönséget viseletkultúránk titokzatos világába. Dr. Bathó Edit az etnográfus szemüvegén keresztül engedte láttatni a hagyományos jász öltözetet. Viganó, pruszlik, kecele – A jász viselet virágkora és újjászületése című előadása nyomán alapos ismereteket kaptunk eleink ruházkodásáról, szó szerint betekinthettünk még a szoknya alá is.

Nyolcszáz évet tudunk visszamenni az időben, amíg ismerjük mit viseltek őseink. A nomád életmódot folytató jászok az életterüket jelentő keleti füves puszták hagyományai szerint öltözködtek.

Ezekről jobbára sírleletek tanúskodnak, övdíszek, ékszerek, kapcsok kerülnek elő a feltárások során. A keleti jellegű ruhatárat a letelepedést követően lassan felváltja a középkori magyaros viselet. Az akkori divat szerinti egyrészes szabású öltözetet jászosítják az idők folyamán őseink. Ezekről az eleink ízlésére igényesen átformált viseletekről festmények, rajzok, írásos anyagok, levéltári és perdokumentumok is őriznek hiteles beszámolókat. Innen tudjuk, hogy a jászok öltözéke a redemptiót követően szinte kivirágzik.

A gazdasági fellendülés visszatükröződik a ruházkodásban is. A Berénybe települt úgynevezett görög kereskedőktől a jómódú jászok meg tudják vásárolni a keletről, dél-keletről behozott drága selymeket, bársonyokat, taftokat – akkori nevükön a tabit, csemelet, mazolány, dikta anyagokat –, a nyugati importból származó minőségi vásznakat. Az értékes kelmék szabásában és színeiben is megmutatkozott az elegancia. A hozzánk látogató idegenek szemét is megkapta viseletünk szépsége. „A jász nők csakúgy úsznak a selyemben!” – jegyezte le egy korabeli utazó rólunk.

Azt azonban hozzá kell tennünk, hogy a módosak is spórolósak voltak, ezt bizonyítja, hogy a bőgatya kiritkult üleprészét később túrószsáknak használták az asszonyok. Öltözködésünkre utalva több szólás is fennmaradt. „Akkor szép a jász asszony, ha olyan, mint Kerekudvar határostól!” – mondták egykor. Ez okból húztak az asszonyok magukra legalább három alsószoknyát a földig érő viganó alá. A férfiruházat sem maradt szállóigék nélkül: „Ezt egye meg a jász ember nyakravaló nélkül!” – fenyegette tréfásan a munkához is nyakravalót kötő jász embert a mondás.

Az igazgató asszony részletesen mesélt a manapság másodvirágzását élő jász viseletről, a helyes öltözködési módokról. Elmondta, hogyan illik hordani a nyárikát, a pruszlikot, meddig érjen a viganó és milyen színű legyen, hány alsószoknyát húzzanak a pendelyre, miből készülhet a harisnya, hogyan terítsék a mentét pelikán módra a vállukra, milyen legyen a fékető, a bagolysüveg, hová tegyék a dolmány zsinórozását.

Arról, hogy kinek milyen ruha illik, már Tajti Erzsébet viseletkészítő mesélt részletesen Méretek, arányok, stílus – A viselet varrásának fortélyai című előadásában. A témához kapcsolódva a valóságban is megszemlélhettük a Rokolya varróműhely munkáit, ahol Erzsébet és munkatársai készítik a kutatások alapján tervezett korhű viseleteket a hagyományok továbbvivői számára. A tervező elmondta, hogy minden munkát alapos megbeszélés előz meg, hogy az elkészült öltözék anyagában, mintájában, színében valóban hiteles, ugyanakkor a megrendelő ízlésének megfelelő legyen.

Hangsúlyozta, hogy a műhely hosszú évek óta foglalkozik kutatással, kísérletezéssel, hiszen a többszáz évvel ezelőtt élt emberek méretei már nem egyeznek a mai méretarányokkal, és nem létezik minden akkor fellelhető ruhaanyag sem. Különböző furfangokat vetnek be, hogy például a gatya és az ing korhű, ugyanakkor kényelmes is legyen, minden ruhadarabnál megmaradjanak a szigorú öltözködési rend szerint írott és íratlan szabályok. A kontrollt a múzeum biztosítja, ahol a megrendelő segítséget kap a színek, anyagok, stílus kiválasztásában is.

Érdekességként említette, hogy egy alsószoknya anyagszükséglete 4,5-5 méter vászon, a vállkendő 160×160 centiméter, a viganóhoz pedig több mint négy és fél méter selyem kell. Az előadó felhívta a figyelmet arra is, hogy a szabást, varrást ők készítik, ám a zsinórozást, pitykézést, rojtozást külön szakemberektől érdemes megrendelni és funkció szerint, semmiképp sem öncélúan használni.

Hangsúlyozta, hogy a jász öltözet belső nyugalmat, egyféle büszke tartást ad viselőjének.

Mindkét előadó arra biztatta a hallgatóságot, készíttessenek minél többen a másodvirágzását élő jász öltözetet maguknak, vigyük tovább a hagyományt, úgy, hogy ünnepeink, mindennapjaink részévé tesszük azt.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?