Segítség a pályaválasztóknak

A pályaválasztás előtt álló tanulóknak nem könnyű hivatást választani, eligazodni a szakmák útvesztőiben. A bőség zavarában idén második alkalommal április 21-én a Szakmák Éjszakája program segítette a diákok döntését. Ezúttal 13 mesterséggel ismerkedhettek meg a programra érkezők, a hegesztőtől a műkörmösig.

A Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Klapka György Szakgimnázium és Szakközépiskola Kossuth úti intézményében tizedikes és végzős tanulók, valamint tanáraik gyakorlatorientált programokon keresztül mutatták be a különböző mesterségeket.

Az épület udvarában ínycsiklandozó illatok csalogatták a pékszakma iránt érdeklődőket, ahol a kürtöskalács készítés rejtelmeit próbálhatták ki a pályaválasztás előtt álló diákok. A két éve Hungarikummá nyilvánított édesség mellett nem marad el a kedvelt vásári finomságok egyike, a mézeskalács díszítés sem, amit már az emeleti teremben készítettek a lelkes tanulók.

A vendéglátók kínálatát színesítette koktélbár és a grillételek felszolgálása, miközben a szakma bemutatása alatt remekül helytálltak a végzős diákok a tumultus ellenére.

A legnépszerűbb stand a lányok körében a fodrászat, körömápolás volt, míg a fiúk szívesen kipróbálták a nyáklapforrasztást, a faégetést és a biztonságos közlekedés érdekében a gépjárműveken tett legfontosabb teendőket, például a kerékcserélést.

A szervezők főként három korosztályt szólítottak meg, a 7-8. osztályos tanulóknak éppúgy kínál lehetőségeket a szakképzés, mint a második szakmát kitanuló felnőtteknek, vagy az érettségizett diákoknak.

A program szervezője, Tamás Zoltán lapunknak kifejtette, hogy az önkormányzat támogatásával egyre nagyobb hangsúlyt fordít az iskola a hiányszakmának nyilvánított szakmák képzésére, mindeközben pedig lehetőséget ad az érettségi vizsga megszerzésére is. A rendezvényen keresztül az érdeklődők ismerkedhetnek a mesterségekkel, miközben szakemberektől, pedagógusoktól és az oktatásban résztvevő diákoktól kérdezhetnek, hogy mélyebb betekintést nyerjenek a képzésbe.

Tavaly háromszáz érdeklődő érkezett a rendezvényre, az idei évben pedig közel a felére csökkent a résztvevők száma. Akik eljöttek, láthatóan jól érezték magukat, és jobban tudnak dönteni egy-egy szakmával kapcsolatban, ha sorra kerül a továbbtanulás és a jelentkezés.

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?