Együttműködés az oktatás és a sport területén

Az Eszterházy Károly Egyetem Jászberényi Campusán április 21-én péntek délelőtt tartottak sajtótájékoztatót a – Lehel Kosársuli Kft, a Jászberényi Kosárlabda Sport Egyesület és az egyetem vezetése – összefogásával induló programról, mellyel a fiatal hallgatókat támogatnák a sport iránti tevékenységükben.

Az I. Jászsági Gazdasági és Fejlesztési Konferenciával egyidejűleg került sor a sajtótájékoztatóra, melyen dr. Liptai Kálmán rektor ismertette az együttműködésen alapuló projektet. Évente több száz hallgató választja az egri egyemet, amely a sport területén és a minőségi oktatásban egyaránt jeleskedik. Jászberény több sportágban eredményesen szerepel, köztük kiemelkedő a város kosárlabda csapata, közös összefogással a sportolni vágyó hallgatók nem kényszerülnek más városban folytatni tanulmányaikat, hanem otthon, Jászberény sportéletét erősíthetik – mondta dr. Liptai Kálmán.

Gulyás Csaba a JKSE elnöke szerint fontos, hogy a fiataloknak a sportolás mellett megteremtsék a tanulási feltételeket is, hiszen ezzel a lépéssel nem kell feladniuk szeretett sportjukat a továbbtanulás érdekében.

Az egyezmény számos együttműködési tervet tartalmaz, többek között az egri és a jászberényi utánpótlás kosárlabda műhelyek közötti aktív munkát, valamint továbbtanulási lehetőséget, akár sportedző és rekreációs szakon. Kiemelt figyelmet fordítanak a helyi felsőfokú képzési alternatívákra műszaki területen is, ami egyre vonzóbb az ifjúság körében. Továbbá játék- és edzéslehetőséget kínálnak a sport szerelmeseinek a jászberényi NB1/A és az egyetem NB1/B osztályos csapataiban.

Hőgye István, a Lehel Kosársuli ügyvezetője kifejtette, hogy bízik az eredményes munkában, ami új kapukat nyithat a sport és az oktatás területén.

A közös munka megpecsételésére ünnepélyes keretek között a JKSE elnöke, a Lehel Kosársuli Kft. ügyvezetője, valamint az Eszterházy Károly Egyetem rektora aláírta az együttműködési szerződést.

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?