Jászabb a jászoknál

Kiss László művésztanár évtizedek óta ecsetvonásaival örökíti meg az alföldi táj rónaságát, a határtalan síkságban rejlő szépséget. Április 5-én, szerdán a Jász Múzeum galériájában nyílt meg a festőművész életmű kiállítása, melyet egykori tanítványa Erdei Gábor, a Jász Trió Tv főszerkesztője ajánlott a megjelentek figyelmébe.

Az év első időszaki kiállításán a Jász Múzeum igazgató asszonya Hortiné dr. Bathó Edit köszöntötte a vendégeket és örömmel tudatta, hogy a művésztanár kiállításának húsz év alatt másodjára ad otthont az intézmény. A tárlat aktualitását még inkább hangsúlyossá teszi, hogy Kiss László tavaly töltötte be nyolcvanadik életévét. A megnyitón a Palotásy János Zeneiskola növendékei és tanárai adtak lélekemelő muzsikát.

Erdei Gábor már a húsz évvel korábbi kiállítson is részt vett, bár akkoriban más szerepben, a nyitóműsort színesítette versmondásával. Ez alkalomból személyes élményein keresztül méltatta a kiállítást, a művésztanár munkásságát és emberbaráti személyiségét.

Egykori diákja úgy fogalmazott, hogy Kiss László azon tanárok közé tartozott, akiknek odaadó pedagógiai képessége hatással volt a tanulókra. A rajszakkörök hangulatát az ösztönző javítás és a motiváló dicséret járta át, melyre több év után is jó szívvel emlékszik vissza.

Kiss László 1936-ban született a Veszprém megyei Vaszar községben. Tanítói oklevelét a Pápai Tanítóképzőben szerezte, ahol Cziráki Lajos festőművész tanította, majd elvégezte a szegedi Juhász Gyula Tanítóképző Főiskola rajz szakát Vinkler László festőművész kezei alatt. Negyvenöt éve a Jászságban él, mely nemcsak otthona, hanem festményeinek központi témája is. A Berényi Műhely alkotóközösségének egyik alapító tagja, és rendszeres kiállítója.

Alkotásaiban a tanyavilág motívumait festette vászonra. Az évszakok tükrében meleg színekkel ábrázolta a tikkasztó hőséget, a távolban emelkedő templomtornyot, a Hortobágyot idéző gémeskutakat. Szintén előszeretettel örökítette a puszta hótakaróját, a síkságot tarkító szénaboglyákat és mindazt, ami sokunk szülőföldjét, a Jászságot jellemzi.

„Laci bácsi úgy fest, amilyen ember: kedvesen, figyelmesen, tisztán és érthetően mindenféle sallang nélkül. Alkot arról, amit szeret, amit ismer” – részletezte Erdei Gábor.

A kiállítás fényét emelte, hogy születésnapja alkalmából köszöntötték a 81 esztendős művésztanárt. Ezt követően Kiss László köszönetét fejezte ki a melegszívű bemutatásért és a kiállítás létrejöttéért. Kiemelte, hogy nagy megtiszteltetés számára a múzeumban kiállítani, ahol a Jászság néprajzi hagyatékát őrzik és ápolják.

Hozzátette, hogy 1972-ben került Jászfényszarura és a Jászságot hamar magáénak érezte, ugyanakkor sokat tett a beilleszkedésért, a jász emberekért, így végül ő maga is jásszá vált. Gyüttmentként érkezett, ám ahogy egy kedves ismerőse mondta róla: mára már „jászabb a jászoknál!”

A kiállítás alkotója Arany János szavaival zárta beszédét, majd virágcsokrok kíséretében megköszönte sógornőjének, Szántai Katalinnak a szervező munkáját, valamint nem utolsó sorban kedves feleségének, Sára asszonynak szüntelen támogatását, akinek a legnagyobb köszönettel tartozik.

A kiállítás megtekinthető május 2-ig a Jász Múzeum nyitvatartási idejében!

Fotók: http://jasznaplo.hu/galeria/kiallitasok-2017/kiss-laszlo-kiallitasa-2017

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?