Passió középiskolások előadásában

Április 12-én, szerdán a Liska József Katolikus Középiskola kollégistái Jézus szenvedéstörténetét és halálát jelenítették meg passió keretében a Barátok templomában.

A tizenöt fiatal az utolsó vacsorától Jézus sírba helyezéséig követte nyomon Jézus Krisztus megváltó művét. A két felvonásban bemutatott előadást dr. Novák István főigazgató atya köszöntő szavai előzték meg. Utalt rá, hogy méltó helyen emlékezik meg az iskola a kereszténység történelmének legkiemelkedőbb eseménysorára. Az ez évi húsvéti felkészülést nagyböjti lelkigyakorlat, virágvasárnapi passióéneklés és a nagyszerdai előadás jelentette. Az atya üdvözölte a nagypénteki munkaszüneti napot, és hívta a tanulókat a szent három nap ünneplésére. A passiójátékot Taczman Andrásné hitoktató rendezte, de a háttérmunkában az iskola több pedagógusa is részt vett. Az előadást megtisztelte jelenlétével Szatmári Antalné alpolgármester asszony és Hajnal-Nagy Gábor alpolgármester is.

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?