Táncverseny a Víz utcában

A Viganó AMI szervezésében a hétvégén ötödik alkalommal adott otthont Jászberény a Jászsági Gyermek és Ifjúsági Szólótáncversenynek, mely ezen idő alatt országos eseménnyé nőtte ki magát.

A Víz utcai megmérettetésre rekordszámú jelentkező érkezett az ország minden szegletéből: Százhalombattától Budapesten át Debrecenig képviseltették magukat a néptánciskolák legkiválóbbjai. Közel száz produkciót szemlélhetett a Taba Csaba táncpedagógus vezette zsűri, és persze a népes szurkolótábor, a gyerekeket kísérő szülők, barátok, oktatók.

A két napos verseny során kötelező és szabadon választott koreográfiákban, fiúszóló és páros kategóriákban mérték össze tudásukat a hagyományok ifjú őrzői. Kötelező koreográfiákat ezúttal dunai és tiszai, valamint erdélyi dialektus anyagából kellett bemutatni, a szabadon választott táncanyagot pedig a történelmi Magyarország bármely tájegységből lehetett hozni. Az ifjak éltek is a lehetőséggel, széles repertoárt mutattak be, igen magas színvonalon. A táncosok az öt év során ez alkalommal produkálták a legerősebb mezőnyt – fogalmazott a szombati ebédszünetben Péter Szilárd szervező. Legtöbb induló a második korcsoportban, a 2001-2004 között születettek között volt. Szűcsné Urbán Mária, a Viganó AMI igazgatónője elmondta, nagy öröme, hogy sokan jelentkeztek a rangos megmérettetésre a Jászság Népi Együttes majdani utánpótlását alkotó jászberényi néptáncos gyerekek közül, és szépen helyt álltak a versenyben. A legjobbak kiemelt szólótáncosi díjban és szólótáncosi különdíjban, valamint tárgyjutalmakban – kaláris, fokos, nyakravaló, keszkenő, cd, könyv, népviselet rajzolatú kártya –, részesültek.

A verseny izgalmait a szombat esti táncházban vezették le a fiatalok, itt a Zagyva Banda húzta a talpalávalót, csakúgy mint az elmúlt két nap során. A verseny megrendezést az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzeti Tehetség Programja és a Hagyományok Háza is támogatta.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?