Egyedi K-Arcok színpadra születve

A hazai kortárstánc egyik legmeghatározóbb társulata, a Közép-Európa Táncszínház művészei két szóló darabot vittek a Főnix Fészek Műhelyház március 23-i, csütörtök esti alkalmára. Mizseiné Benke Mária által, látványos, izgalmas jelzőkkel beharangozott előadásról már sejthető volt, hogy nem egy szokványos koreográfiának lehetünk szemtanúi.

A K-Arcok első felvonásához szükséges díszlet, –téglalap alakú, héliummal feltöltött fekete lufik szabályos sorozata – fogadott bennünket a helyek elfoglalásánál. A Lépcső színpadképe tárult elénk, mellette Hargitai Mariann művésznő, aki egy kisszéken foglalt helyet, párhuzamot alkotva a nézőtér és a saját világa között.

Az előadás nem a megértést, a konzekvencia levonását szolgálta, pusztán érzelmi hullámot indított el, akár egy lépcsőházban cirkálnának gondolataink. A mindennapos vádlás, sérelmek begyűjtése mellett megtalálni az arany középutat az öntudat és az elfogadás között, ami végül szinte lehetetlen, az őrület tetőfokára hágja ki magát.

A táncosnak egyszerre kellett megbirkóznia a precíz mozdulatsorok egymásutániságával a lufi kötelékeinek szorításával, valamint a darabba épített Halasi Zoltán versének kántálásával, amit az előadó sokszor maga mondott el közönségnek.

A nézők érzelmi katarzist élhettek át a téboly megtestesülése alatt, miközben a darab pikantériáját segítette, hogy a végkifejlett „lezáratlanul” maradt. Réti Anna koreográfus a lendületes táncelemek kereszttüzében nem a portréra helyezte a hangsúlyt, sokkal inkább saját ihletésében, viszont Hargitai Mariannhoz illő stílusban rakta össze a darabot.

Az előadás második felében Ivanov Gábor táncművész Uraim című szólójával vitte színpadra a férfi ezer arcát, végtelen személyiségét. Hód Adrienn koreográfus Ivanov Gábor sokszínűségéből merítve egészen egyedit komponált.

A táncművész előadásában éppúgy beleépítette a prózaiságot, a színművészet szegmenseit, mint a kortárstánc elemeit. A színpadon, domináns, megosztó, mégis közvetlen karaktereket ismerhettünk meg Ivanov Gábor személyében. Számos témát érintve, adott jelleméből nézőnek, még sem kaptunk választ, ki is ő valójában?

Előadásának további részében mesterien megformált idegbeteg, félelmet keltő őrnagyot alakított, mintha egy háborús film kellős közepében találtuk volna magunkat. A drámaiságot a Borisz névre hallgató, mopsz kutyája törte meg, akinek jelenléte okot adott a nevetésre.

A kényes, francia tábornok szerepe, vagy épp a Szimba fiát égbe emelő Rafiki, Az oroszlánkirály mesefilmből kiragadott jelenet, a kifogott hallal dicsekvő horgász a koldus alakja, néhány a sok közül, mellyel a táncos-kutya páros kiprovokálta a közönség jókedvét. A figurák ironizálását követően a darab a törékenység, múlandóság képébe torkollott.

Az előadás különlegessége a nem túl szokványos, folyamatosan végigvitt monológ, amely a szereplő egyedi stílusától még inkább átütőre sikerült.

Fotó: Szalai György