Ovi-Suli oldott hangulatban

Iskolánk, a Jászapáti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola évek óta nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az iskolába lépés könnyed, szorongásmentes legyen, és a kisgyermek örömmel, tele kíváncsisággal kezdje meg első osztályos tanulmányait.

Éppen ezért az idén is fontosnak tartottuk, hogy változatos, életkori szintjüknek megfelelő programot tervezzünk a nagycsoportos óvodásoknak. Február 28-án téli Ovi-Suli Olimpián vehettek részt a leendő elsősök, melynek megálmodója és főszervezője Gyárfás Róbertné volt. Először megnézhették az ötödik osztályos diákok színvonalas műsorát, majd ezt követően a téli sportokhoz kapcsolódó játékos feladatok teljesítésével maguk is megmutathatták ügyességüket a következő tanév elsős nevelőinek irányításával. Ennek jutalma az olimpiai aranyérem volt.

A nevelés alapvetően bizalmi kérdés. Csak együtt tudunk sikereket elérni és kiegyensúlyozott, minden iránt érdeklődő gyermeket nevelni. Őszintén kívánunk minden kisgyermeknek és családjának örömteli iskolakezdést!

„Az álmok egy tanítóval kezdődnek, Aki hisz benned, aki noszogat, Ösztökél és felsegít a következő lépcsőfokra.”

(Dan Rather)

Vélemény, hozzászólás?