Menaságra repülj…

Varázslatos este köszöntötte a csíkmenasági székelyeket március 27-én a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban, Faragó Annamária Menaságra repülj… című filmjének díszbemutatóján.

A filmvetítésre a csíkmenaságiak mellett az anyaország szinte minden szegletéből érkeztek, így többek között a testvértelepülés Felcsútról, Jászapátiról és Jászberényből. A bemutatót megtisztelte jelenlétével Borbás Ferenc jászkun főkapitány, Csikós Miklós jászkapitány és felesége, és Pócs János, a Jászság országgyűlési képviselője. Az érkező vendégeket a Jártató zenekar muzsikája köszöntötte.

A jászfényszarui születésű rendezőnő alkotása a Csíkszereda mellett levő székelyföldi település lakóit mutatja be. Megtapasztalhatjuk azt a rendkívüli összetartást, ami nemzeti és emberi értelemben az itt élőket jellemzi, és ami nem kis részben az elszakítottság fájdalmából táplálkozik.

A filmvetítés előtt Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára köszöntötte a megjelenteket, az est ünnepeltjeit, a csíki székelyeket, a menasági magyarokat. Kifejtette, hogy a mai világban is szükség van olyan hírnökökre, akik élő közösségek példáján mutatják be, hogyan őrzik identitásukat, kulturális önazonosságukat a határon túl élő magyarok. Ezért érdemel köszönetet Faragó Annamária és stábja. „Ne december 5-e népe legyünk, hanem legyünk a nemzeti összetartozás népe újra. Tisztesség volt számunkra megszavazni a kettős állampolgárságról szóló törvényt, ezenkívül a június 4-i gyásznapból merítünk éppenséggel erőt, összetartozásunkat ünnepelve” – fogalmazott. Gondolatait Tamási Áron soraival zárta: „A madárnak szárnya van és szabadsága, / az embernek pedig egyetlen szülőföldje / és sok kötelessége”.

A filmben megismerkedhetünk a népviseletüket ma is büszkén hordó helyi emberekkel, életmódjukkal, szokásaikkal, életük kereteivel, és általában a székely mentalitással, amely egyszerre sírós-nevetős. A székely humor mellett ott van az ő fájdalmuk, minden nehézségük, kötődésük az anyaországhoz. Ez tükröződik az egyes kérdésekre adott válaszaikban: például a „Mit kívánna magának, ha Magyarországról hozhatna valamit?” kérdésre a felelet: „A határt elvinni az ezeréves határig. A másik válasz: „A román tengerpartra útlevéllel menni”. Az egészet pedig a gyönyörű erdélyi táj képei keretezik. Sok háznak, kertnek a végében mindjárt ott emelkednek a hegyek.

Faragó Annamária szándéka, elvinni a filmet minden olyan helyre, ahol mozi van, így Jászberénybe is.

Bognár Mária
Latest posts by Bognár Mária (see all)

Bognár Mária

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?