Id. Czinege Károly Jászberény Város Mecénása díj

Czinege Károly 1937-ben Sövényházán született, Jászberénybe 1958-ban került. A Puskás Tivadar Távközlési technikumban érettségizett 1956-ban, majd a szolnoki posta műszaki részlegén kezdett dolgozni 1958-ig.

Ekkor a jászberényi postahivatalban helyezkedett el technikusként, majd a Hűtőgépgyár villamos laboratóriumában kezdett dolgozni, fejlesztő technikusként. Szakmai ismereteit is fejlesztette a Kecskeméti Főiskola elvégzésével. Óraadó tanárként is dolgozott a Szakmunkásképző Intézetben, villanyszerelő tanulókat oktatva a szakma rejtelmeire, 14 évig.

Az Electrolux megjelenésével megváltozott a munkaköre: megbízták az import áruk beszerzéséért felelős osztály vezetésével. Itt dolgozott a kilencvenes évek közepéig. Ekkor már lehetőség volt magánvállalkozások megteremtésére, felmondott az Electroluxnál és 1997-ben megalakította a Czinege és Fiai Kft-t. Az általa irányított kft. pénzügyileg is sikeres működése biztosította az alapot álmához: ha egyszer a napi szükségen felüli jövedelemmel rendelkezik, a többletből segíti azokat, akikhez az élet valamiért mostoha volt.

A gyimesi Mikulás-túrák állandó szponzorálója pénzzel, élelmiszerrel és ruházattal. Jászberényben a Lehel Vezér Gimnáziumban a tanulók nyelvtanulását segítette. Támogatja a jászberényi Mentőkutyás Egyesületet. Ha közvetve, ezzel is a bajbajutott embereken segít.

2016-ban mecénás barátai nyomdokain kialakított az Szent Erzsébet Kórházban egy komfortszobát a szülészeti és nőgyógyászati osztályon, remélve, hogy ezzel segíti a betegek mielőbbi gyógyulását.

Czinege Károlyt példamutató életviteléért, erkölcsi tartásáért, segítőkészségéért sokan ismerik, tisztelik Jászberényben.

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?