Mindig kell valami új kihívás

Jászberény önkormányzata jelentős összegeket fordít a város kulturális életére, a szabadidős tevékenységek finanszírozására. Azért, hogy a költségvetés kultúrára szánt szelete valóban jó helyre kerüljön, és színvonalas programokkal teljenek meg rendezvénytereink a Jászkerület Nonprofit Kft felelős. A cég vezetőjét, Tóth Józsefet kérdeztük, mire lesz elég az idei kulturális költségvetési keret.

Az idei költségvetésből 15 millió forinttal több jut a Jászkerület részére, mint tavaly. Ügyvezetőként elégedett a döntéssel?
Városi cégként mindig a város érdekeihez kell igazodnunk. Azt gondolom, ez a ránk szánt plusz összeg azt jelzi, hogy amit csinálunk, az jó. Azt hozzá kell tennem, hogy ennek a többletnek a nagy része bérekre fog fordítódni, de azért a rendezvényekre is marad valamennyi.

Nem titok, hogy összességében mintegy negyedmilliárd forintról beszélünk, melyből nem csak programok, de fejlesztések is megvalósulnak. Elegendő ez az összeg az elképzelések megvalósítására?
Tavaly be tudtuk szerezni a mobil színpadot és a kisbuszt, melyek fenntartását most is tudjuk finanszírozni. A nyári színház támogatása is szerepel a részösszegek között, ám be kell valljam némiképp kénytelenek voltunk alább adni a terveinket. Szeretnénk egy szabadtéri színházi fesztivált rendezni, de a költségvetéshez képest ezen a téren túl nagyot álmodtunk.

Kevesebb előadás fér bele a keretbe, ám így is sikerül hosszabbra nyújtani a szezont a tavalyinál, és színvonalas előadásokkal megtölteni a teret, melynek óriási – az országban egyedülálló – előnye, hogy nem kényszerülünk esőnapot beiktatni. Összességében elmondhatom, hogy szerettünk volna többet nyújtani. Reális terveink vannak, melyek, mint azt az elmúlt évek bizonyítják, megvalósíthatóak.

A város készül egy milliárdos hitelfelvételre, melyből szintén hangsúlyos szerep jut a kultúrának is.
Mindenképpen támogatjuk ezt a kezdeményezést, mert segítségével testet ölthet az az összetett, funkciógazdag kulturális tér, a Malom, melynek tervei éppen itt fekszenek papírra vetve az asztalomon.

Ezek szerint a hosszú évek óta dédelgetett tervek lassan reálissá válnak. Hol tart most a pályázat?
Információim szerint pozitív elbírálásban részesült, ami azt jelenti, hogy szakmailag és formailag is jó a pályázat. Azt gondolom, amennyiben két hónapon belül döntés születik, mivel ez egy nyílt közbeszerzésű pályázat, nagy szerencsével idén elkezdődhetnek a munkálatok. A hitelfelvétel megadja a fedezetet, erre eddig nem tudtunk forrást találni. Reméljük hamarosan lesz Jászberénynek egy gyönyörű, nagy kulturális központja, amit ez a város megérdemel.

Említette, hogy a többletként kapott 15 millió forint jelentős része bérköltségekre fordítódik. Sejtésem szerint a kötelező minimálbéremelés nem érintette a cég dolgozóit, mégis fizetésemelésben részesülnek.
Így igaz, a minimálbértől többet fizettünk munkatársainknak, de a szakmai minimálbéremelés érintett bennünket is. Idén a kultúrában tevékenykedők a kormánytól átlag 15 százalékos béremelést kaptak, amennyiben megmaradtak kulturális intézményként. A várossal egyetértésben úgy gondoltuk, nonprofit vállalkozásként ezzel az intézkedéssel nekünk sem kell hátrányba kerülnünk. Fontos, hogy egy ilyen városban, ahol tulajdonképpen nincs munkanélküliség, megfelelő bérezéssel versenyképesek legyünk, mind a harmincöt dolgozónk munkája szerint megfelelő fizetésben részesüljön.

Közfoglalkoztatottakat tud a cég alkalmazni?
A kulturális közfoglalkoztatott státusz februárban lejárt, de hamarosan szerencsére újra indul. Nagy szükség van rájuk is például felügyelői, biztosítási munkakörben.

A dolgozói bérek emelésében az önkormányzattal egyetértésben döntöttek. Minden esetben ilyen jó az együttműködés?
Bizonyos rendezvények esetében a város kéri a csatlakozást, ám nem biztosítja a költségvetési hátteret. Ilyen esetekben például történnek súrlódások. Azt tudni kell, hogy bármilyen rendezvény lebonyolítása csak hivatalos engedélyek beszerzésével történhet. Amennyiben olyan nagyságrendű a program, akkor kérni kell katasztrófavédelmi, biztosítási és mentős jelenlétet. Csak a példa kedvéért, a Zagyvaparty Fesztiválnál milliós tétel az, amit az engedélyek kérése felemészt. A szabályok bonyolódnak, és nekünk teljes felelősséggel jót kell állni a résztvevők biztonságáért. Ilyen esetekben sokszor nem hallatszik el a kérésünk hangja a polgármesteri hivatalig. Mindezeken túl azt gondolom, évről-évre mindig kell valami új kihívás, amit közösen meg kell valósítanunk. Legyen az egy városi mobil applikáció fejlesztése, vagy lift építése a Dérynében. Idén ingatlanfejlesztésekre harminc helyett tizenöt milliót kaptunk, pedig nagyon szükség lenne a táboraink rehabilitációjára is. Végül is azt mondhatom, együtt tudunk működni, de a finomhangoláson van még mit beállítani.

A Jászkerület szükségszerűen kapcsolatban áll a JVV Nonprofit Zrt-vel is. Velük zökkenőmentes az együttműködés?
Próbálunk együttműködni, de nem mindig sikerül súrlódásmentesen megoldani a feladatokat, hiszen „érdekellentétek” vannak a két cég között. Mi a rendezvényekért vagyunk, ők pedig a megvalósíthatóság érdekében működnek közre. Két különböző szemléletet képviselünk munkaidő-beosztás szempontjából is. Míg nekünk természetes a késő éjjeli, hajnali munka egy-egy rendezvény alkalmával, ők nehezebben tudják ezt rugalmasan megvalósítani. Van mit fejlődni a kapcsolatunknak, amit megnehezít a rengeteg szabály is, amit be kell tartani mindkét cégnek.

Gyakran hallunk panaszt a városlakók részéről, hogy szabadtéri programok alkalmával a város közlekedése napokra megbénul. A rendezvény előtt és utáni napokban már gépjárművel járhatatlan a főtér.
Próbáljuk minimalizálni azt az időt, amíg lezárjuk a közlekedési útvonalakat, de tudomásul kell venni, hogy az is időbe telik, amíg kiürítjük és berendezzük a tereket. A legfőbb probléma azonban az, hogy a városnak nincs valódi rendezvénytere. Kényszerpályán vagyunk, amikor lezárjuk az úttestet. Az elkerülő megépülésével várható pozitív változás, de ez egyelőre nagyon távlati tervnek látszik. Jelenleg harcot folytatunk a Margit-szigetért is, mert amennyiben a tervezett futópálya ott megvalósul, elveszítjük ezt a lehetőséget is, hogy oda települjünk. Az az igazság, hogy mind a külső, mind a belső rendezvénytereinket kinőttük. Másik jelentős probléma, hogy nincsenek parkolóink. Amikor ide vonzzuk programjainkkal az egyéb településről érkezőket, egyszerűen nem tudnak leparkolni. A Szabadtéri Színpad mellett nincs parkoló, a csángó fesztivál vagy a mézvásár idején sincs hely az autók számára.

Régen hallottunk a Látogatóközpontról. Érkeznek csoportok, megéri fenntartani?
A Jászkun Látogatóközpont fenntartási ideje lejárt és bezártuk. Az utóbbi időben egyébként csak csoportok látogatták. Egy pályázat keretében most próbálunk új funkciót találni az épületnek. A kiállítás mozdítható anyagából már a Város Napján egy kültéri installációt hozunk létre. Itt említem meg, hogy az Eördögh-házra is pályázatot adunk be, ahol elképzelés szerint egy regionális kézműves, alkotó oktatóközpont kap helyet.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?