Nyomasztó könyv a szexualitásról

A városi könyvtár március 29-i könyvbemutatóján Vidra Szabó Ferenc könyvtári minőségmenedzser a Határmezsgyék vándorai című, tavaly megjelent könyvét mutatta be beszélgetőpartnerével Péterfi Ritával, a Pest Megyei Könyvtár megyei hálózati vezetőjével.

Vidra Szabó Ferenc szociális háttere lehetővé tette a könyv megszületését, hiszen évekkel ezelőtt nevelőintézetben tartott színjátszó kört. Ezekből a tapasztalatokból merítve merészen nyúlt az otthontalan, identitását kereső, szeretethiányos karakterekhez, akiknek sorsa a fogantatás pillanatától megpecsételődött. Tollából meglehetősen nyomasztó, felkavaró olvasmány született, melyben puritán megfogalmazással ír a tragikus történetekről.

Az író a szóban forgó könyvéből olvasott fel részleteket a bemutató alkalmával, minden köntörfalazás nélkül, sőt kiragadta a talán legkéjencebb passzusokat.

A Határmezsgyék vándorai című könyv három részből fonódik egybe. Az Árnylovag a szocializmus világába csöppenő, a vidéki élet elől menekült gyermek vívódásait veszi górcső alá, ami párhuzamba vonható a könyv írójának múltjával. A főszereplő átlagos polgári életet él, egzisztenciát épít, végül idős korában elfogadja saját neme iránti vonzódását, de boldogtalan marad. A jászberényi születésű könyvtári minőségmenedzser elmondta, hogy a szürke hétköznapok, a kisváros monotonitása elől menekült. „Sokáig azt hittem, nem tudok szépirodalmi regényt írni, mert nem tudtam lezárni Jászberényt. Az Árnyéklovag írásánál elhatároztam, azt fogom írni, ami kijön belőlem.” – részletezte.

Második regénye, az Inkubátorgyerek karaktere állami gondozásból kerül ki, majd hamar az érzelmek útvesztőiben találja magát. Az egyedüllét, a szeretetnélküliség, az érzések nélküli szexualitás kaput nyitott saját neme iránti vonzódásának.

A történet az Észak vonzásában teljesedik ki, melyet a transz neműség, a homoszexualitás és némileg perverz jelenetek szőnek át. „Ha tisztázni tudunk magunkban alapkérdéseket, akkor megváltozhat a világnézetünk” – utalt Péterfi Rita önmagunk ilyetén megismerésére. Elmondása szerint az előző könyvbemutatón több homoszexuális fiatal is részt vett, akiknek erőt adott a könyv tartalma.

Mivel napjainkban virágkorát éli a meleg lobbi mozgalom, nem meglepő, hogy Vidra Szabó Ferenc is ezt a divatos témát boncolgatta. A könyv tartalmától eltekintve, bőven elbírt volna több szépírói eszközt és látásmódot, és kevesebb botrányos részt.

Péterfi Rita elmondta, hogy az írásoknak a könyvtárosok körében volt nagyobb visszhangja, ez pedig magyarázatot ad arra, hogy a maroknyi jelenlévő közönség soraiban többségükben a könyvtár munkatársai ültek.

Az olvasók véleményének kikérése előtt a szerző megígérte: a következő regényében kevesebb obszcén kifejezéssel él, témája nem könyvtári lesz, a transzvesztiták életét taglalja majd. Nem mondom, hogy nagyon várjuk.

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?