Újabb vereség kosárlabdában

Az utolsó fordulót játszották szerte az országban az NB I-es kosárlabda csapatok. A berényi gárda az utóbbi öt mérkőzését elveszítette, így nem lehetett nagy reményünk a szombathelyi együttest ellen sem március utolsó vasárnapján sem.

Az első vastapsot Szrecsko Szekulovics,a vendégek mestere kapta, akinek nem felejtette el a hazai szurkolótábor előző szezonbéli tevékenységét. Majd a meccs kezdete után,Bojics megmozdulásai arattak tetszést a nézőtéren. Szerb légiósunk 13 találatot jegyzett az első 10 percben és főleg neki köszönhetően 23-20-ra a mieink nyerték az első menetet.Sérülés miatt továbbra is a kispadról figyelhette társait Cseh György, de Sztamenkovics sem nyerte még vissza, sérülés előtti formáját. Így a folytatásban aztán szép lassan kezdett kibontakozni a vendégek nagyobb tudása. A2. negyedet már ők nyerték és a nagyszünetben is ők vezettek (36-40) négy találattal. A folytatásban továbbra sem egy magas színvonalú mérkőzést láthattak a szurkolók, de azt igen, hogy a Falco továbbra is őrizte előnyét. Sőt egyre jobban elhúztak és a 3. negyed végén 13 pontos (50-63) előnnyel vágtak neki a záró negyednek. Az utolsó felvonás sem hozott csodát, a vendégek e szakaszban is négy egységgel voltak jobbak és megérdemelt győzelmet arattak a Jászság fővárosában.

JP Auto-Jászberényi KSE – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 66–83

Mint az már korábban eldőlt a „kiesőzónában” folytathatja kosárlabda csapatunk a rájátszást, ahol az alábbi sorrend alakult ki: ASE 9, JKSE 7, Vasas 4, és MAFC szintén 4 győzelem. Ahhoz hogy továbbra is maradjon az NB I A-s tagság, legalább három győzelmet kell aratnia a berényi kosárlabda csapatnak.

Fotó: Gémesi Balázs

Ács Tibor

Ács Tibor

külsős sport újságíró at Jászkürt Újság, BerényCafé
A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős sport újságírója.
Ács Tibor

Latest posts by Ács Tibor (see all)

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős sport újságírója.

Vélemény, hozzászólás?