Az önbizalom útvesztői

Március 20-án 17 órakor – stílszerűen a boldogság világnapján –, került sor a Nyitott Könyvtár programsorozat következő állomására az Eszterházi Károly Egyetem Jászberényi Campusán.

Az olvasóteremben szépen összegyűlt, kizárólag hölgyekből álló koszorú finoman érzékeltette, hogy az önbizalom, önszeretet és önismeret témakörei – melyek az előadás címéül is szolgáltak –, milyen összetételű közönséget is foglalkoztatnak. Gál Anita pszichológus már a prezentáció elején leszögezte, hogy igen mély önbizalomhiánnyal küzd, de igyekszik mindenkit érintően összefoglalni az örök dilemmát, miszerint, hogyan is lehetnénk céltudatosabbak, boldogabbak és önmagunk számára szerethetőbbek.

A kezdeti határozatlan, és szakirodalomszerű monológokból a végére azért eljutottunk életszerűbb megközelítésekig is, melyek főleg a diavetítés során előkerült érdekes, pszichológiai ábrákból adódtak. Volt szó a megértésről, önmagunk elfogadásáról, az ősbizalomról és a jelen fontosságáról, hiszen kizárólag a mostban lehetséges az, hogy változtassunk és fejlődjünk.

Ízelítőt kaphattunk neves pszichológusok szerteágazó módszereiből, feltártuk az önbizalom és a magabiztosság közti különbségeket, valamint az önszeretet hiánya okozta veszélyeket.

Természetesen hangsúlyozni kell, hogy egy ilyen összetett kérdéskört nem is lehetséges teljes mértékben elméleti síkon részletezni, mégis érződött a helyszínről távozók hangulatán, hogy elmaradt az a bizonyos plusz, amivel egy ilyen előadást követően mindenki haza szeretne térni.

Szerző:
Kazsimér Nóra

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?