Már csak a Harcosok harcolnak

A tavasz közeledtével lassan véget érnek az amatőr jégkorongbajnokságok. Jászberény három csapata közül kettő az „A” és a „C” befejezték a küzdelemsorozatot. A „B” vagyis a Warriors viszont a bronzéremért léphet jégre.

Utolsó hazai mérkőzésükön az eddig veretlen, KMH-t fogadtákaz elmúlt vasárnap. A mérkő-zést a berényi csapat kezdte jobban és az első harmad elején egy kipattanó lövést követően Guba Martin talált be a fővárosiak kapujába, 1-0. Az iram a gólt követően sem hagyott alább, felváltva forogtak veszélyben a kapuk, aminek eredményeként a vendégcsapat szépített. Sőt egy emberelőnyös helyzetet kihasználva, átvették a vezetést is, 1-2.Természetesen a Harcosok nem adták fel. A 3. harmad közepén, Oskola Sándor átadásából Kovács Kornél egyenlített (2-2), aki etalálattal megszerezte első gólját a bajnokságban. A mérkőzés hátralévő részében már nem született gól, így a büntető lövésekre maradt a döntés. Mivel a fővárosiak biztosabb kéz-zel értékesítették ezeket, így ők nyerték a mérkőzést. Warriors Jászberény – KMH 2-3.

„Izgalmas, jó iramú mérkőzésen sikerült értékes pontot szereznünk a bajnokesélyes csapattól, így továbbra is esélyünk van a bronzéremért játszani. Ezúttal is köszönjük lelkes közönségünk buzdítását.” – nyilatkozta a mérkőzés után Pesti Sándor csapatvezető.

Az OB III rájátszásában a JHC 3. mérkőzését játszotta dunaújvárosi ellenfelével. A hokimeccs végig nagyon szoros és izgalmas volt, amit egyetlen egy góllal a vendégek nyertek. Jászberényi HC – Dunaújvárosi Acélbikák 2-3. A jászberényi együttese a 6. helyen végzett az OB III-ban.

A C csapat a Hoki Liga II. osztályában játszotta le utolsó bajnoki meccsét. A berényi hokisok végig fölényben játszottak és biztos győzelmet arattak. Jászberényi CHC – Jéglovagok 6-1. A JHC 7. helyet szerezte meg a bajnokságban.

Fotó: Gémesi Balázs

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?