Két jó barát egy színpadon
Blues koncertre járni, vagy bluest hallgatni kicsit olyan érzés, mint hazatérni a szülői házba egy hosszabb utazást követően, újra az otthoni ízeket ízlelni a menzakoszt után. Kell a fülnek a rock, az alter vagy a metál, de a bluesnak egészen más a szerepe és a jelentősége: minden stílus bölcsője és ősanyja, kikerülhetetlen és megunhatatlan.
Nem véletlen, hogy a ma is élő stílusok követőinek nagy része – beleértve a zenészeket és közönségüket – hallgattak, illetve játszottak bluest. Mit jelenthet a mai magyar közönségnek ez a zene? A blues dalokban benne van a szenvedés, a küszködés, de ugyanúgy a remény, az újrakezdés is. Az tudja igazán értékelni, aki életében már megélt hasonló érzéseket. Sokunknak adhat felemelő élményt ez a zene. Nemcsak a nehézségek közös megélése, a fél szavakból is megértjük egymást összekacsintós élménye miatt, hanem a remény és feloldozás érzésének köszönhetően is. Raskolnikov komor fekete zakóján is mindig ott virít az a kis piros virág…
A linzi születésű Ludwig Knoglinger a Nagy Generáció hamisítatlan képviselője: kocsmazenészként otthon Ausztriában, utcazenészként Amerikában, majd Európa nagyvárosaiban – főleg folkot játszva – csavargott, míg, majd 30 éve, hogy „felfedezte” Magyarországot, és tiszteletbeli polgártársunk lett. Itt, amerikai tapasztalatai révén, kezdetben a ’90-es években újraéledő hazai blues világban mutatta meg magát, majd ahogy idősödött, alakult ki saját, már összetettebb zenei stílusa. Knoglingerként nehezen futott volna be, ezért választotta művészneveként Dosztojevszkij hősének, Ripoff Raskolnikovnak a nevét.
Ripoff már visszajáró, várva várt kedves vendég Jászberény zenei eseményein. A múlt hét péntek este a Cine Part Klub színpadán láthattuk viszont, erre az alkalomra magával hozva honfi társát, zenésztársát, ottani blues élvonalához tartozó „Sir” Oliver Mally gitáros énekest.
Hogy ki ő? Ha Ausztriában valaki kortárs blues-t játszik – ahogy azt nálunk is tette –, akkor az nem más, mint Oliver Mally, aki viccesen teszi neve elé a „Sir” titulust, utalva arra, hogy a mai blues világában őt valódi úriemberként tisztelhetjük.
Vele kezdődött az este, alapvetően saját, jó hangzású, színes, dallamos szerzeményeit adta elő, azonban repertoárjából nem hagyta ki a blues igazi, néhány olyan klasszikus darabját, amelyeket a műfaj legnagyobbjai, Muddy Waters és mások hagytak ránk. Aztán Ripi játszott szólóban, majd az egész este egy nagy, közös jemmeléssé alakult. Egyértelmű, hogy már sokadszor zenéltek így közösen, mindketten, és olyan benyomást is keltettek, mintha mindig együtt játszanának.
A többségében harmincon felüli közönség, két órán át igazi zenei ínyencfalatokat ízlelgetett. Hogy minek köszönhetően? Megpróbálom címszavakban összefoglalni: a közös zenei nyelv, a zenészek kölcsönös és jól érzékelhető megbecsülése, szeretete a másik iránt, a műfaj nagyjaihoz mérten is kitűnő dalok, a zenei profizmus, az elsőrangú hangszeres tudás. Ezen kívül egyénileg nem is érdemes kiemelni senkit, mivel ez a koncert egészében volt élvezhető és szerethető. Egyik zenész sem igyekezett saját magát előtérbe helyezni, inkább nagy alázattal és jól látható örömmel tette mindenki hozzá a magáét a nagy közös örömzenéhez.
Minden együtt volt ezen az estén: kulturált környezet, közvetlen és barátságos hangulat, nagyszerű zene.
a BerényCafé újságírója, szerkesztője.
- A költő lírája képekben ábrázolva - 2024-04-12
- Rejtett lényeg - 2024-04-11
- Benne van a folytatás - 2024-04-03
