Hamvazkodjál, hívő lélek!

Március elsején, hamvazószerdán elkezdődött a negyven napos böjti időszak, az örömteli várakozás időszaka Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére, húsvétra.

Városunk katolikus iskolájának diákjai első óra helyett szentmisével és a hamvazkodás szentelményének vételével indították a napot. A látszólag borongós, szomorkás nap mégis örömre és jótettekre sarkall, ami húsvét vigíliájának beteljesüléséhez, Jézus Krisztus feltámadásához vezet. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda…” (Jn 3,16).

A nagyböjtről, a húsvétra való előkészület öröméről dr. Novák István iskolaigazgató, plébános osztotta meg gondolatait a tanulókkal, pedagógusokkal. A legnagyobb keresztény ünnepre való várakozás időszaka arra ad lehetőséget, hogy a böjt által megpróbáljuk önmagunkat megtagadni, jó cselekedeteink által lelkileg töltődjünk, imáinkkal pedig egyre közelebb kerüljünk Istenhez. Szentbeszédében kiemelte, hogy ugyan az egyházi liturgiát is szürkeség és lila szín veszi körül, de mégsem a szomorúság, a lehangoltság az, ami körülöleli ezt a napot. „A húsvétra való készülődés, amely elhozza mindnyájunk számára az igazi örömet és boldogságot, amit Jézus feltámadása jelent.”

A hamvazkodás szentelményének kiszolgáltatása arra figyelmezteti a híveket, hogy mulandó ez a világ, és nagyböjtben bűnbánatot kell tartani. „Emlékezz ember, porból vagy és porrá leszel!” Ez az elmúlásra való emlékezés nagyon szomorú lenne, ha nem lenne benne az öröm, hogy a halál után lelkünk Istenhez érkezik. „Ettől nagyobb örömet és ettől nagyobb boldogságot nem tudnánk mondani hamvazószerdán…A nagyböjtben tegyünk valami különleges és jó dolgot!”

Novák atya hozzátette: ez az időszak a kreativitásra is bőven ad lehetőséget, hiszen az egyház előírásán túl mindenki maga dönti el, hogy milyen jót tud cselekedni. Ahogy az egyházi ének is hirdeti: „Boldogok, kik megjavulnak, hamu szaván megindulnak.”

Gergely Csilla

Gergely Csilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?