Nehezen bírtak az Acélbikákkal

A jégkorong OB III. bajnokság 5. helyért folytatott küzdelem, a második fordulójához érkezett a Jászberény HC számára. Az idegenben büntetőkkel elbukott első mérkőzés után, csak a győzelem tarthatta életben a berényieket.

A mérkőzést mindkét csapat hatalmas lendülettel kezdte, de a fegyelmezett védekezésnek köszönhetően a kapuk alig forogtak veszélyben. A harmad közepére kirajzolódó hazai fölényt a játékvezetők kiállításai – köztük több határeset – törték meg négy berényi büntetéssel. Ezeket azonban nem sikerült a vendégeknek gólra váltaniuk. Így a csak a kapura lövések tekintetében jutottak előnyhöz Bálinték, a harmad 0-0-val zárult.

A második játékrészben a JHC fokozni tudta az iramot, amit az Acélbikák többször csak szabálytalanul tudtak visszafogni. A kapott emberelőnyöket azonban nem sikerült értékesíteni. A rendkívül feszült légkörben a jászberényi Szabó Dávid veszítette el önuralmát, aminek kapcsán végleges kiállítást kapott. A vendégek fizikailag próbálták felülmúlni ellenfelüket, a játékban azonban a hazaiak domináltak és a harmad vége előtt megszerezték a vezetést. Nagy Zoltán harmadvonalról elengedett lövése talált utat a vendégek kapujába (1-0),lélektanilag a legjobb pillanatban.

A harmadik felvonás a szezon legnagyobb test-test elleni küzdelmét hozta, komoly bodycheck-ek, kisebb sérülések, kiállítások jellemezték a játékrészt. A 47. percben nem kis szerencsével egalizáltak az Acélbikák, egy Kubanek fejvédőjéről lecsorgó korong formájában, 1-1. A rendes játékidő hátralévő részében pattanásig feszült hangulatban a hazai közönség fergeteges biztatása közepette rohamoztak a Jaszi Kutyák. Több nagy helyzet ellenére azonban újabb találat nem született.

Következett a hosszabbítás, a kiírás szerint 5 perc, 3-3 elleni játék mellett.A ráadást a Jászberény áthúzódó kiállítással, azaz 3 a 4 ellen kezdte. Ennek ellenére sok korcsolyázással meg tudta tartani a korongot és folyamatosan uralta a játékteret. Másfél perccel a vége előtt a vendégek harmadában történő okos passzváltás végén, Szerdahelyi centerezett Szabó Zoltán elé, aki közelről lőtt a kapuba, beállítva ezzel a végeredményt:

Jászberény HC – Dunaújvárosi Acélbikák 2-1

Ezzel a Jászberény HC, végig koncentrált játékának köszönhetően egalizált a párharcban. Következik a mindent eldöntő 3. mérkőzés szintén Jászberényben.

Szerző:
Szerdahelyi Gábor

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?