Adomány a gyermekosztálynak

A K&H gyógyvarázs programjának jóvoltából az Atmedia cég közreműködésével a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház Csecsemő- és Gyermekosztálya adományokban részesült, melynek ünnepélyes átadójára péntek délelőtt került sor.

Dr. Sinkó-Káli Róbert kórházigazgató köszöntötte az adományozók nevében megjelent képviselőket – Pálinkás Imrénét, a K&H jászberényi bankfiókjának vezetőjét, Tarnai Melindát, az Atmedia marketing menedzserét –, valamint dr. Badari Ágnest, a Csecsemő- és Gyermekosztály főorvosát és az eseményt megörökítő média munkatársait.

Az igazgató úr hangsúlyozta, hogy a milliárdos fejlesztésből modernizált intézmény számára nagy segítséget jelentenek a hasonló jellegű adományok, melyek a gyógyulni vágyók, ebben az esetben a gyerekek napjait teszik könnyebbé, mosolygósabbá.

Pálinkás Imréné a K&H Bank társadalmi szerepvállalásáról és ezen belül a gyógyvarázs programról tájékoztatta az egybegyűlteket. Elmondta, hogy a jótékony szándékú kezdeményezéssel 2004 óta támogatják a gyermek egészségügyi intézményeket. A pénzügyi intézet kötelezettséget vállalt annak támogatására, hogy a felnövekvő generáció egészséges, teljes életet tudjon élni. Az elmúlt években megyénkben három kórház közel 6 millió forint adományban részesült a bank jóvoltából. A program részeként működő úgynevezett mesedoktor szolgáltatáshoz önkéntesek csatlakozására is lehetőség van. A népszerű kezdeményezéshez már 46 ezren regisztráltak, hogy meseolvasással segítsék a kis betegek gyógyulását, ápolják a lelküket. A fiókvezető végezetül megköszönte a kórháznak, hogy lehetőséget biztosít a mesedoktor programjuk megvalósítására és az Atmedia cégnek a tárgyi adományok felajánlását.

Az Atmedia kereskedőház évek óta partnere a kórházak működését és felszereltségét segítő társadalmi felelősségvállalási programnak. Minden évben olyan vidéki kórházat választanak adományaik kedvezményezettjeként, mely környezetének kiemelkedően fontos – mondta Tarnai Melinda marketing menedzser. Ezúttal a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház Gyermekosztálya részesült műszer, gyermekgondozási felszerelések – vérnyomásmérő, pelenka, cumisüvegek – és játékfelajánlásban.

Dr. Badari Ágnes főorvos kiemelte, hogy a bank és a kórház jó kapcsolata tíz éve töretlen. Köszönetét fejezte ki az adományokért, melyet az elmúlt évtized alatt az osztály kapott. Kiemelkedő műszerpark beszerzéssel, számítógépes eszközök adományozásával segítették a munkát. A mesedoktor önkénteseinek munkája szintén sokat hozzátesz a kicsik gyógyulásának elősegítéséhez. Az elmúlt hónapok során kibővített osztályon már lehetőség van a szülőknek is gyermekeik mellett maradni a gyó­gyulás időszakában. Kényelmesen, külön ágyon tölthetik az éjszakát a kis betegek mellett, mely mindenképpen pozitív mind a szülő, mind a gyerekek számára. A duplájára növekedett alapterületre az ágyak beszerzése azonban nagy anyagi terhet rótt az intézményre a szűkre szabott büdzséből, így a felajánlott adományok különösen jókor érkeztek.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?