Megfáradt a király

Azon töprengek, mit lehet írni egy élő – és ráadásul aktív – legendáról, hogy az ne legyen elcsépelt, unalmas. Szerintem semmit.

Ráadásul csalódás volt – számomra és ezzel nem csak én vagyok így – Deák Bill Gyula koncertje február 10-én este. Bill, a királyi kapitány most is megtöltötte az Ifjúsági Házat tipikus rockerekkel, meg a hétköznapokon visszafogottabb úriemberekkel és hölgyekkel. Hogy mit szeretnek Billben? Talán a természetességét. Régóta nagy név a rock- és blues szakmában, különleges torkáért versengtek volna az operarendezők, ha azt az utat választja – mégis közvetlen maradt, bár beszéde nem finomkodó.

A fantasztikus hangulatúnak várt koncert nekem csalódás volt. Még mindig iszonyat jó hangja van az öregnek, de rettentően modorosan énekelt. Elharapta a szavak végét, alig lehetett érteni a szöveget, amit többször végig sem énekelt. Deák Bill Gyula bácsinál az évek alatt a mássalhangzók mellől az előre megírt magánhangzók kikoptak a szövegekből, a mély hangrendűek legalábbis biztosan. Az albumokon lévőnél hatványokkal gyengébben előadott számok lehúzták a színvonalat. Én még így is szívesen hallgattam – bár itt-ott bántották a fülemet (vagy inkább a lelkemet) az oda nem illő hajlítások, elhadart refrének –, de többen időközben elmentek …

A zene jó volt, a zenekar tiszta szívből csinálta, főleg a gitárosok nyomták baromira. Ha kellett pörgős, máskor balladaszerű szívfacsarón szólt a hangzás a tökéletes hatás kedvéért. Köszönet érte!
Szerencsére a koncert végére került három-négy úgy előadott szám, ami tovább élteti a legendát. Én azt hiszem, maradok inkább az albumoknál, és messziről tisztelem továbbra is Bill, a király zseniális hangját.

Demeter Gábor
Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?