Majd a Buday

A képernyőről ismert Buday Péter mesterszakács február 7-én, a Bercsényi iskolakonyhán közösen készített finom ételeket a diákokkal. A két évvel ezelőtt bevezetett közétkeztetési törvényt eleinte nehezen vette be a diákok gyomra, de mostanra többen megszokták, sőt megszerették a reform ételeket.

„Főzni csak jókedvűen szabad, különben nem fog sikerülni” – ezekkel a szavakkal biztatta a kissé megszeppent tanulókat Buday Péter mesterséf. A színes kötények kiosztása után ínycsiklandozó menüt vázolt elénk a mesterséf, a tavalyihoz hasonlóan tortillát és kókuszgolyót csinált a kiskuktákkal. A hatodikos tanulóknak nem volt idegen a konyhában sündörögni, hiszen ahogy megtudtam, többen gyakran segítenek otthonukban is.

Míg készültek a finomságok Fintáné Andrási Györgyi az Eurest ügyvezető helyettesével beszélgettem, aki elmondta, hogy cégük célkitűzése az egészséges ételek megszerettetése és az új alapanyagok megismertetése a gyerekekkel. A tapasztalatok szerint vidéken kevésbé nyitottak a reformétkezésre, ennek változtatása érdekében idén februárban három egymást követő hét keddjein jászberényi iskolakonyhába, a Bercsényibe, Apponyiba és a Székelybe látogat el az Eurest szervezésében Buday Péter mesterszakács.

A program sikerességét bizonyítja, hogy a menzások már megbarátkoztak a kevésbé népszerű zöldségekkel, mint a cékla, brokkoli és a spenót. Azonban ahhoz, hogy jelentős változást érjenek el a minőségi táplálkozásban, nemcsak az iskola falain belül, de otthon is érdemes módosítani az étkezési szokásainkon – mondta lapunknak Fintáné Andrási Györgyi.

A beszélgetés végére már a tanulók is oldott hangulatban, bátrabban nyúltak a friss alapanyagokhoz, hiszen készségesen segített Buday Péter, akinek a hangjánál már csak a türelme volt nagyobb.

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?