Az én hullámfestményem

Színvonalas kiállítás nyílt a Szent István Sportiskola felújított galériáján, ahol a Jövőkép Alkotók Egyesülete által meghirdetett hullámfestmény pályázat legjobbjait jutalmazták.

A Jövőkép Alkotók Egyesülete (JAE) második alkalommal hirdette meg Az én hullámfestményem Jászberényben című alkotópályázatot, ezúttal a Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium 5-8. osztályos diákjai számára. A pályázat a város közterein elhelyezett, a JAE alkotói által készített köztéri festménysorozathoz kapcsolódott, hogy a diákok milyen hullámot álmodnának Jászberény köztereire.

A díjátadásra február 8-án délelőtt, az iskola felújított galériáján került sor. A JAE képviselőit és a gyermekeket Pomázi Imréné igazgató asszony köszöntötte és örömét fejezte ki, hogy intézményük is csatlakozhatott az egyesület Kulturális Hullám Mozgalmához. Pedagógiai munkájukban is különösen fontosnak tartják a művészeti nevelést, ezért is fektetnek nagy hangsúlyt a tanulók vizuális látásmódjának, alkotói képességeinek fejlesztésére. Két hete például a Cimbaliband együttes járt az iskolában hangszersimogató programjukkal, melynek keretein belül a gyerekek ízelítőt kaphattak több tájegység muzsikájából. „Szavakkal képtelenek lennénk kifejezni azokat az érzéseket és érzeteket, melyeket a művészet színvilágában, kifejező erejében, hangzásában közvetíteni tud a befogadó számára.”

A továbbiakban Kerekné Mihalik Judit rajzpedagógus, a JAE alelnöke és a zsűri elnöke hirdette ki a rajzpályázat eredményeit, amelyre összesen 54 alkotás érkezett. Elsőként a Facebook közösségi portálon három legtöbb lájkot gyűjtött ifjú alkotónak, Dorozsmai Petrának, Baráth Nórának és Martonvári Lillának adták át a jutalmakat Góg Zoltán egyesületi elnökkel.
Természetesen szakmai zsűri is értékelte az alkotásokat, ők az első díjat Laky Lillának, a másodikat Páll Enikőnek, a harmadik Török Karolának ítélték oda. A feladat egy sablonkép közepén lévő üres hullámforma kiegészítése volt, tetszőleges technikával. Sokakat inspirált a hullámforma és jól igazodtak hozzá. A zsűri figyelte az adott technika használatát, a színhasználatot, a kompozíciót és a formák illeszkedését a sablonhoz.

A tárgyi jutalmak mellett minden díjazott ingyenes részvételi lehetőséget is kapott az egyesület egyik képzőművészeti műhelyfoglalkozására. A pályaművekből válogatott kiállítás március 6-ig tekinthető meg az iskola galériáján.

Gergely Csilla

Gergely Csilla

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Gergely Csilla

Latest posts by Gergely Csilla (see all)

Gergely Csilla

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?