Kölcsey és Arany igézetében

Baráti hangulatú szavalóverseny zajlott a jászapáti Pájer Antal Művelődési Házban a Kultúra Napja tiszteletére. A verseny céljaként szerepelt, hogy a Himnusz születésének állítson emléket tisztelegve Kölcsey Ferenc előtt, valamint, hogy a résztvevők egy-egy művel megemlékezzenek Arany Jánosról, akinek születése 200. évfordulóját ünnepeltük az Arany János-emlékév keretében.

A résztvevők a kiírásnak megfelelően a Himnuszt és egy Arany János verset szavaltak el. Emléklapot, az első három helyezett külön oklevelet kapott.

Első helyezést Sárközi Kitti ért el a Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Középiskola és Kollégium 7. a osztályából. Felkészítője Gulyásné Tajti Éva.

Második Pozák Katalin 7. a, harmadik Béres Beatrix 8.a osztályos tanulók lett a Jászapáti Szent Imre Katolikus Általános Iskolából. Az ő előmenetelüket Budai Istvánné segítette.

A zsűri elnöke Farkasházi István drámatanár volt, a szolnoki „Megavers” elindítója, aki a verseny végén hasznos tanácsokkal látta el a fellépőket. Köszönjük a fiatalok és felkészítőik részvételét.

Legközelebbi – egésznapos – szavalóverseny április 11-én lesz a Költészet napja alkalmából, melyre a felnőtt és szép korú lakosságot is várják a szervezők!

Vélemény, hozzászólás?