A kormányzat a gazdák mögött áll

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete és a Jászapáti Gazdakör január 24-én Gazdafórumot szervezett a Fehér Akác Idősek Otthonában. A tájékoztató jelentőségéről Kiss Jánost, a Gazdakör elnökét kérdeztük.

A térségi feladatokat elemezte megnyitó beszédében Pócs János, a Jászság országgyűlési képviselője, a parlament mezőgazdasági bizottságának tagja. A folytatásban a találkozó témái voltak többek között a mezőgazdaságot érintő pályázatok, az adóváltozások, az agrárium feladatai illetve az ágazatot érintő szervezeti változások. A fórum élénk érdeklődéssel zajlott, közel kétszáz érdeklődő hallgatta az informatív előadásokat.

Kiss János hangsúlyosan szólt arról, hogy január elsejével ugyan a Magyar Államkincstár vette át a megszűnt Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal kifizető ügynökségi feladatait, de a megyénél hasonlóképpen történik az eljárás, sőt ügyintézéskor továbbra is ugyanazokhoz a személyekhez kell fordulniuk a gazdáknak.

A pályázatok továbbra is nyitva állnak, szinte valamennyi ágazatot érintően, de tudni kell, hogy túligénylés mérhető az agráriumban. Érdemes kihasználni a rendelkezésre álló forrásokat, hiszen 2020-ig van erre lehetőség. A régióban több gazdatárs pályázott kertészet, állattartás körökben. Az adóváltozások természetesen érintik a mezőgazdaságot is. A kormány elsődleges célja az ágazatot átterelni a szürke gazdaságból a fehér gazdaság irányába, ami a gazdálkodókra nézve pozitív és negatív érzeteket kelthet. Fontos, hogy a kormányzat a gazdák mögött áll.

Kiss János lapunk kérdésére kifejtette: a téli időjárás nem kedvezett igazán az őszi vetéseknek. A hosszantartó nagy hideg megviselte a gyenge veteményt, az őszi csapadék későn érkezett, most pedig a fagyos föld nem bírja felszívni a nedvességet. Leginkább a repcének ártott a szélsőséges időjárás, így az elpusztult repcével beültetett területeket tavasszal napraforgóval, kukoricával kell ismét bevetni. Apáti környékén jellemzően az olajos termésű magvakat termesztik, a cukorrépa teljesen kiesett a termelésből, a búza vetésterülete is évről évre csökken, de a vetésforgó miatt nem lehet teljesen kiküszöbölni a gazdálkodásból.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?