A szív billentyűi

Először rendezett Tarnay Alajos Zongoraversenyt a Palotásy János Zeneiskola, AMI január 27-én, pénteken. Az egész napos rendezvényen tizenöt zeneiskola növendékei vettek részt, köztük öt jászberényi diák.

A névadás nem véletlen, Tarnay Alajos Jászberény szülöttje, hajdani zongoraművész, a Zeneakadémia egykori tanára volt, akinek emlékét őrzi és ápolja a Jászság – kezdte beszédét Farkasné Szőke Tünde intézményvezető. A verseny névadójának örökösei Amerikában élnek, ugyan a távolság miatt Tarnay István, a zongoraművész unokaöccse nem tudott eljönni a megmérettetésre, de üzenetében köszönetét és jó kívánságait fejezte ki: „Reméljük, hogy mindannyian megtartjátok és egész életeteken át élvezitek istenadta tehetségeteket” – ezekkel a szavakkal kívánt sikeres versenyzést a növendékeknek.

Szabó Róza a Szolnoki Pedagógia Oktatási Központ főosztályvezetője a verseny létrejöttében segítette a zeneiskolát. A pedagógiai szakmai szolgáltatásban 25 zeneiskolával vannak kapcsolatban, melyek lehetőséget teremtenek a diákok kétévenkénti megmérettetésére, valamint segítenek a szakmai napok lebonyolításában.

A zongoraversenyen öt korcsoportban mérték össze tudásukat a növendékek. Közel hatvan tanuló jelentkezett a versenyre, közülük végül negyvenketten léptek porondra. A jászberényi növendékek közül öten indultak, és négy diákot helyezéssel értékelt a zsűri. Az előadások felépítésében kötelező kottákból is kellett választani a tanulóknak. Farkasné Szőke Tünde lapunknak arról számolt be, hogy különös figyelmet fordítanak a kották kiválasztására. Minden korosztálynak a hozzá illő stílust és a megvalósítható technikai elemeket párosítják.

A zsűri tagjai Gáspárné Dr. Tóth Marica a Miskolci Egyetem zeneművészeti tanára, Taraszova Marianna a Kodály Zoltán zeneművészeti iskola pedagógusa és Gulyás István a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, a zsűri elnöke. A zsűrinek szigorú volt az értékeléssel, így két kategóriában nem osztottak ki első díjat a növendékek között. „ A zsűri komplexen értékelte a produkciókat, eljátszani bármit el lehet, de a technika mellett fontos a stílus is. Egy nagy lélegzetvételű műnél, nem elég csak a hangokat lejátszani, fontos tisztában lenni a zeneirodalmi korszakkal, és megérni a műre” – mondta az intézményvezető, majd arra is kitért, hogy nagyon elégedett a jászberényi növendékek szereplésével, amit korábban sok gyakorlás és három meghallgatás előzött meg.

A versenyzést követően a gálaesten Gulyás István a zongorán keltette életre Tarnay Alajos műveit.

Eredmények:

I. kategória:
1. helyezés: Demeter – Nagy Dorina
tanára: Farkasné Szőke Tünde
3. helyezés: Varga Donát József
tanára: Dr. Réz Lóránt

II. kategória:
2. helyezés: Kátai Hanna
tanára: Puskás Adrienn

III. kategória:
1. helyezés: Cserta Boglárka
tanára: Varga Zsuzsanna

Különdíj a legjobb Grieg mű előadásáért: Varga Donát József
Különdíj a legjobb Grieg mű előadásáért: Kátai Hanna
Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ különdíja: Cserta Boglárka
Emléklap: Oláh Károly Olivér

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Szabó Lilla

Latest posts by Szabó Lilla (see all)

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?