A rájátszásért küzd a Jászberény HC

Azonos pontszámmal várja közvetlen riválisával az OB III. bajnokság utolsó fordulóját a Jászberény HC. Az egymás elleni gólkülönbség alapján azonban az UTE csapata van kedvezőbb helyzetben.

Sajnos az elmaradt Dunaújvárosi Acélbikák elleni mérkőzést a Versenybírósági Bizottság határozata alapján 0-0-val és 0 ponttal írták jóvá a két csapat számára. Így biztosnak mondható 3 ponttól esett el a Berényi alakulat. A döntés ellen természetesen fellebbezést nyújtottak be a Berényiek. Hétvégén azonban a Jászberény a Hargitai Farkasokkal, míg az újpesti alakulat a Dunaújvárosi Acélbikákkal mérkőzik. Az első számú berényi hoki csapat előtt tehát egyetlen lehetőség adódik, vasárnap este pontot vagy pontokat kell szerezni a tabella jelenlegi második helyezettje ellen, hogy aztán – a Szövetség, kedvező döntése esetén – az Acélbikák elleni győzelemmel pontelőnyre tegyen szert az UTE-val szemben.

A feladat nem lehetetlen, a tavalyi szezon 4 összecsapása közül, az alapszakaszban hazai pályán 5-1 arányban sikerült felülmúlni a Farkasokat. “A sikerhez minden csapatrésznek a szezon legjobb teljesítményét kell nyújtania ezen a sorsdöntő mérkőzésen! Bízunk benne, hogy 7. hazai játékosként, nagyszámú közönség fog támogatni minket vasárnap este.” – nyilatkozta Gedei Gábor a Jászberény HC védője.

A mindent eldöntő mérkőzést február 5-én, vasárnap 19 órától rendezik a Jászberényi Jégcsarnokban.

Szerző: Szerdahelyi Gábor

Fotó: Gémesi Balázs

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?