A Gulág virágai a Főnixben

Gulág, mond valamit? A sztálini Szovjetunió egészét behálózó munkatábor-rendszert értjük alatta, ahol a rezsim ellenzőit, a mindenféle ürüggyel elhurcoltakat, hadifoglyokat tartották fogva – köztük sok százezer magyart is – embertelen körülmények között, kemény fizikai munkára kényszerítve.

De a világ legborzalmasabb helyein is születtek versek, novellák, történetek, dalok, szomorúak és vidámak. Ezeket a műveket nevezi Földes László Hobo a Gulág virágainak. Alkotások, melyeket sokszor civilek írtak, akiket kizártak az „emberek köréből” és elemi erővel szabadult fel bennük a kreativitás, az alkotóenergia, mindentől távol, egy fagyos barakkban.

A táborokban írt boldog-szomorú művészi alkotásokból készült füzér – A Gulág virágai – zenés dokumentum-dráma, melyet január 25-én láthatott a nagyszámú közönség a Főnix Fészek Műhelyházban.

A Földes László Hobo által összeállított és írt, Vidnyánszky Attila által rendezett darab egy jól követhető, izgalmas kerettörténet. Főhőse Hoborovszkij, a lengyel származású, de szovjet gyermekotthonban nevelkedett későbbi művész, majd a rendszer áldozatává vált fogoly. A kultúros – Hobo személyesíti meg –, akinek az a feladata, hogy egy szibériai barakkban állítsa össze a november 7-i ünnepi műsort. A rabokat felszólítják: szereplőként vagy szerzőként vegyenek részt, éltessék azt a rendszert, amely őket rabságban tartja – hátborzongató abszurditás.

Hatásos volt a teljesen élethű körülményeket sugalló díszlet és a különböző hangeffektusok: félhomály, füst, a földön szétszórt, rokonoknak küldendő levelek, vagonajtó és annak folytonos csattanása, kutyaugatás, géppuskaropogás, vonatzakatolás, ordibálás. Valamint a történésekhez hangulatban nagyon is hozzáillő tangóharmonika kíséret. Pál Lajos a harmonikájával végig jelen van a színen, s játszik rendületlenül.

Elhangzanak a Gulág fájdalmas és gyönyörűséges versei, történetei a kommunista realizmus csasztuskái, jelszavai özönében. A szöveg a valóság és az abszurd sajátságos keveréke, melyet a produkciót hátán cipelő színésztárs, Rácz József elmond, elszaval, elénekel vagy épp tánccal is illusztrál. Egytől egyik valóságos, a lágerekből kikerült, kulturális örökséget képező emlékek és kordokumentumok.

A „kultúrműsor” készítésének egy fázisában már teljesen átcsúsznak az abszurditásba, színre lép Lenin elvtárs személyesen. Eldönthetetlen, hogy még mindig a lágerben a fogvatartottak közötti szereplőválogatáson tartózkodunk vagy a vezér tényleg visszajött kísérteni, átlátszó üvegkoporsójából lépve elénk. Rácz József lebilincselő játékának köszönhetően az érzékelés határai a nézőkben elmosódnak. Hol Lenint látjuk, aki még csokoládét is oszt az őt hallgató „népének”, hol egy szerencsétlen alakot, aki Lenint alakít csetléseivel-botlásaival, raccsolásával.

Az előadás végén visszacsúszunk a valóságba, az egykori művész, most láger kultúrfelelős halálával nem ér véget a produkció. Visszatér Hobo, és elmeséli a lágerrendszer központjában – Kolimában – termő vörösfenyő ág történetét, melyet az egyik fogvatartott levélben Moszkvába küldött, ahol miután vízbe tették, újjáéledt. Ez a fenyőág a rengeteg borzalom és halál után a továbbélés lehetőségét szimbolizálja.

Akik semmit sem tudtak a Gulágról, a darab által nagyon erős inspirációt kaphattak az emlékezésre, hogy volt ilyen, amitől nem határolódhatunk el, mert ez is a történelmünk része.

Demeter Gábor

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Demeter Gábor

Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?