Sárközi (Potyka) István 25 éve ment el

Jászberény – sorrendben harmadik – olimpiai bajnokára két jeles évforduló kapcsán emlékezünk. Egyrészt ebben az évben (okt. 21.) lenne 70 éves, másrészt ezelőtt 25 éve, 1992. január 31-én – máig tisztázatlan körülmények közt – vesztette életét.

Sárközi István a Kossuth úti Általános Iskolában végezte a nyolc elemit, ahol testnevelésből volt a legjobb, de átlagos eredménye is közel állt a jó osztályzathoz. Tanulmányait a Jászberényi 606. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben folytatta, ahol karosszéria lakatosként végzett. Nem véletlenül volt tornából ötös, hiszen nagyon mozgékony, izgága gyerekként emlegetik, aki a labdarúgópályán érezte igazán jól magát. Első edzője az akkori Lehel híres utánpótlás trénere, Korompai István volt, aki egy jó három év elteltével faragott belőle focistát. Jól kezdődött pályafutása, hiszen először a serdülővel, később az ifivel nyert bajnokságot, majd 1965-ben a Lehel NBI/B csapatában – több ifjúsági társával – kapott lehetőséget játékra. Mivel a Lehel búcsúzott a B osztályból, az Egri Dózsában folytatta pályafutását. Először utánpótlás válogatott lett, majd az MTK játékosaként 1968-ban a mexikói olimpiára utazhatott, ahol, mint ismert, a magyar csapat – Sárközi Istvánnal soraiban – olimpiai bajnokságot nyert. Potyka két meccsen játszott és Ghána ellen gólt is szerzett. Az olimpiai válogatottban tíz alkalommal szerepelt, majd a nagy válogatottban kétszer húzta magára a címeres mezt és egy gól is fűződik a nevéhez. Az MTK után a Bp. Spartacus (NB II), Székesfehérvári MÁV Előre (NB I), majd az Építők SC (NB II.) következett. Ezután az 1980/81-es szezonban visszatért anyaegyesületéhez, a Lehelhez, ahol ismét megcsodálhatták a szurkolók nagyszerű góljait.

Amilyen remekül kezdődött pályafutása, olyan sajnálatosan végződött, hiszen az ismert TOTÓ botrányba keveredve börtönbüntetés várt rá. Szabadulása után sehol sem találta a helyét, alkalmi munkából élt. Majd 1992. január 31-én a Rákoscsaba és Pécel között közlekedő vasúti szerelvényen tisztázatlan körülmények között vesztette életét. Talán a TOTÓ botrányi tevékenysége miatt róla nem neveztek el utcát, mint a másik két olimpiai bajnokunkról, Gerevich Aladárról és Csík Tiborról.

(Az emlékezés összeállításánál figyelembe vettük Hoffer András tavalyi évben honlapunkon megjelent „Jászberény szertelen olimpiai bajnoka” c. írását is.)

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?