Requiem az áldozatokért

2017-01-282017-01-26 Taczman Mária 0 Comments

A veronai buszbaleset mélyen megérintette egész Magyarországot: a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait és tanárait szállító jármű az autópályán egy oszlopnak csapódott január 20-án éjfél előtt, majd eddig tisztázatlan okokból kigyulladt. A tragédiában tizenhatan vesztették életüket, köztük volt több sportoló, kísérő szülő, tanár.

A január 23-i hétfői napot Orbán Viktor miniszterelnök nemzeti gyásznappá nyilvánította. Félárbocon volt a nemzeti lobogó a budapesti Kossuth téren, az ország legnagyobb harangja az áldozatokért zúgott a Szent István Bazilikában, feketében az egész nemzet. Vasárnap minden hazai szentmisén imádkoztak az áldozatok lelki üdvéért, a sérültek gyógyulásáért, a gyászoló családtagokért.

Egész Magyarországot felölelő nemzeti összefogás bontakozott ki a tragédia nyomán. Aki tud, segít, aki fel tudott ajánlani bármilyen enyhítő gyógyírt, megtette. Külhoni magyarjaink szinte azonnal ott voltak a baleset helyszínén, példaértékű a segíteni akarás.

Városunk lakosságát is megrázta a fiatal életeket követelő baleset híre. Hétfőn a közintézmények feketébe borultak, Pócs János országgyűlési képviselő és a Lehel Vezér Gimnázium is megdöbbenését és részvétét fejezte ki a Jászság nevében a legnagyobb internetes közösségi felületen. A város legnagyobb tanulói létszámával dolgozó Jászberényi Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Középiskola Liska József Tagintézményében rádiós megemlékezés keretében rótták le kegyeletüket az áldozatokhoz hasonló életkorú tanulók. Taczman Andrásné hittantanár elmondta, hogy „ma a gondolataink az élet és halál mezsgyéjén időznek: reggel elindulunk, de vajon célba érünk-e? Isten az élet és a halál ura. Nem mi határozzuk meg, hogy mikor születünk, életünk végét sem mi döntjük el. Amikor fiatalokat búcsúztatunk, önkéntelenül feltesszük a kérdést: dehát miért? A válasz egyedül Istennél van” – hangzott el a pedagógus gondolatsorában. Kiemelte, hogy ma is vannak hősök, akik bátran, áldozatot hozva tudnak élni és meghalni. „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért” – ahogy tette Antal Köz Béla pedagógus, aki több diáknak is megmentette életét, sajátját pedig önfeláldozóan adta értük, vagy tette az a diák, akit vészkalapáccsal a kezében találtak meg, ő maga azonban már nem tudott kijutni a lángok közül.

Egy ilyen horderejű tragédia minden jóérzésű embert szomorúsággal tölt el, megállásra késztet. Újra kell gondolnunk értékeinket, hogy mi a fontos, és hálásnak lenni a megadatott mai napért, az élet legapróbb ajándékaiért is, és megérteni, hogy az élet nem magától értetődő dolog. Az élet isteni kegy, a létező legnagyobb ajándék. Az élethez így is kell viszonyulnunk. És mások életéhez is, mert az ő életük is Istentől származó ajándék. Fiataljainkért dolgozunk, az ő javukért és boldogulásukért teszünk minden nap. Aggódunk értük, féltjük őket, szeretjük őket. Egy ilyen trauma arra is figyelmeztet, hogy növekedjen bennünk az egymásért vállalt felelősségérzet, odafigyelés, körültekintően kell cselekednünk minden helyzetben. „Kedves fiatalok! Mindannyiótok eddigi életét köszönjük a Mindenhatónak! Ismeretlenül is búcsúzunk tőletek! Viszontlátásra odaát!” – zárta le emlékezését, kimondva ezzel valamennyiünk legbelsőbb érzéseit. A Jászság és Jászberény város osztozik az elhunytak hozzátartozóinak fájdalmában!