Zenés szerelmi verskóstoló

A Magyar Kultúra Napja alkalmából Aranyzsinór címmel zenés, szerelmi verskóstoló este vendégei lehettünk a Lehel Film-Színház galériáján.

A produkció felejthetetlen élményt jelentett mindazoknak, akik a gondokat egy rövid időre maguk mögött hagyva valódi kulturális kikapcsolódásra vágytak. Remekül sikerült összepárosítani a költészetet, a klasszikus zenét és a bort, valamennyi – egyenként is – kultúránk része.

Kis Kata nagy átéléssel szavalta a verseket, a hozzájuk illesztett klasszikus zenei részleteket Gardián Gábor gordonkán és Győri Péter zongorán szólaltatta meg. A versek, a zene és a borok valódi összhangja kellett ahhoz, hogy ez a három terület egy kerek egésszé álljon össze. Kolozsvári András sommelier igyekezett megmutatni a vendégeknek, hogy ez lehetséges.

A zenés irodalmi előadás az emberi lét egyik legszebb érzésének, a szerelemnek ezer színét, ízét, szavát és hangját idézte meg a klasszikus zene, a költészet, valamint a csodálatos magyar borok segítségével. Az olykor a földi mennyországot, máskor a földi poklot megidéző szerelmes gondolatok és dallamok – „aranyzsinórra fűzve fel” – a vágyakozás és beteljesülés, a csalódás, végül a megbékélés érzésein vezettek végig bennünket.

Ezekhez az érzésekhez, versekhez és zenékhez remek borokat sikerült találni kísérőnek.

A Dunától délre található Neszmélyi dombvidéken szüretelt, reduktív cserszegi fűszeres elegáns illattal nyitotta a sort. Könnyű, légies, üdítő jellegű bor, friss tavaszi virágok illatával, zöldalmás, rózsavizes aromákkal. Hosszan száraz volt, mint a szerelmes vágyakozás. Reményik Sándor versével, Muszorgszkij muzsikájával vette kezdetét a zenés verskóstoló.

Babits Mihály, Ady Endre és Csukás István költeményei már a szerelemről szóltak. A bor pedig – Szekszárdi Pinot Noir – olyan volt, mint a beteljesült szerelem! Rendkívül üde és zamatos, élénk savakkal rendelkező ital. Illatában és ízében a piros bogyós gyümölcsök (málna, eper, ribizli) domináltak.

Etyeki pincéből való volt a hamburgi muskotály, ez az érzékekkel játszó, rafinált bor. Szőlője a világ egyetlen muskotályos kékszőlője. Édes, csábító illat, ám az íze sokkal gazdagabb, bonyolultabb, mint amit az illata ígért – akárcsak a házasság. Szabó Lőrinc fogalmazta meg versekben és Borgulya András zenében, ezt hallhattuk az estén.

Házasság után egy háziasítás cabernet sauvignonból, cabernet franc-ból, és merlot-ból. Élénk bíbor megjelenésű, elegáns illatokkal bíró bor. Gyümölcsaromák domináltak, a hordóból származó jegyek finom fűszerek az ízképben. Hosszú lecsengésű, akár egy fájó, édes emlékekkel teli szakítás. Jól illett ide Pilinszky János költeménye és Szentirmai Ákos dalocskája.
Végezetül Tokaj egy kései szüretelésű furmintja, a szeretetté, összetartozássá édesült szerelem bora. Illata trópusi gyümölcsökkel teli, a szájban pedig közepes édességet, virágos részletek remek egyensúlyát kaptuk. Liszt Ferenc és Schubert zeneműveivel, Károlyi Amy versével zárult a sor.
Klasszikus zene, szerelmi költészet, ízletes borok… bódító este volt.

Demeter Gábor
Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója, szerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?