A Tour de Hongrie Jászberényben

A 2017-es Tour de Hongrie útvonalát mutatták be január 18-án, Budapesten a Várkert Bazárban megtartott sajtótájékoztatón, ahol városunkat Hajnal-Nagy Gábor alpolgármester képviselte.

Itt hangzott el, hogy Jászberény is az egyik állomása lesz a legnagyobb magyar kerékpáros körversenynek. Ami a franciáknak a Tour de France, olaszoknak a Giro d’ Italia, az nekünk a Tour de Hongrie. Utóbbi kilenc évtizedes történetre, hagyományra tekinthet vissza, hiszen az első hazai Tour-t 1925-ben rendezték. Ebben az évben június 27. és július 2. között kerül megrendezésre a szombathelyi prológot és egyéni időfutamot követően, öt szakaszban.

Nagy volt a tolongás a városok között a szervezőbizottság által kiírt pályázaton a rajt-, illetve célhelyszínekre. A Jászság fővárosa sikeresen pályázott, így a hat napon át, tíz megyét és 52 települést érintő, 750 km-es verseny egyik rajt helyszíne lehet 2017-ben. Ez a városra irányuló figyelem turisztikai szempontból is fontos esemény számunkra. Harmadszor fogadjuk majd a Magyar Körverseny résztvevőit, 2001-ben rajt-, 2002-ben befutó és rajt helyszín voltunk.

A Tour de Hongrie mezőnye július 2-án rajtól Jászberényből a verseny ötödik szakaszán, amely egyben a viadal záró etapja is lesz.

A profi kerékpárversenyző Lovassy Krisztián szerint – aki a legeredményesebb magyar volt a tavalyi Tour-on – a „verseny leglátványosabb szakasza valószínűleg az utolsó lesz, Jászberényből Budapestre, a célba pedálozva.”

Demeter Gábor
Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója, szerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?