A nagymama bölcsessége

A jászárokszállási Görbe János Színtársulat 2016/2017-es évadjának aktuális darabját láthatta a jászberényi nagyérdemű január 14-én és 15-én este. Az eseménynek a Lehel Film-Színház adott otthont. A huszadik, jubileumi előadáson Csiky Gergely remekművét, A nagymamát vitte színre az amatőr társulat.

A húsz évvel ezelőtt alakult közösség minden évben jelentkezett egy nagyszabású előadással, ezek felejthetetlen pillanataira, már legendássá vált bakijaira és szerepeire emlékeztek az este elején levetített jubileumi kisfilmben. Kovács Béláné rendező, a társulat vezetője elmondta, hogy nagy feladatra vállalkoztak: a színjátszás ügyének ápolására, közösségteremtésre, szórakoztatásra.

Csiky Gergely, a 19. század legtehetségesebb társadalmi színműírója papi pályán indult, ám tehetségét felismerve otthagyta hivatását és teljesen az irodalomnak szentelte életét. Végül a színpadi játék mesterévé nőtte ki magát. Halála évében, 1891-ben bemutatott darabja, A nagymama a legsikeresebb, legtöbbet játszott alkotása. Méltán, hiszen kérdésfelvetéseivel, jól megírt jellemeivel, nyelvezetével a korában is előremutató, úttörő és modern opusznak számított, így akár Molnár Ferenc és Herczegh Ferenc előfutárának is tekinthető a szerző. A fordulatos cselekményű, bájos, ugyanakkor tanulságos történet a társadalmi kérdésekben jártas Csiky utolsó műve, amiben egy nagyszülő kezébe és szájába adja a kora emberi viszonyairól éles szemmel, kellő realitásérzékkel levont következtetéseket.

Egy szigorú leánynevelő intézetbe helyettes olasztanárnak jelentkezik Bárány Ernő, ám a talján-szakértő csak mondvacsinált oktató, „báránybőrbe bújt farkas”, hiszen Itáliánál jobban érdekli egy volt növendék, Márta. Az intézet patrónusa, Szerémi grófné egy szokásos látogatás során fedezi fel a tanulók között elveszettnek hitt unokáját, Mártát és felismeri az új olasztanárban másik ágon levő unokáját, Ernőt is. Semmi más vágya nem lehet egy családtagjait évtizedekig nélkülöző nagymamának, mint hogy boldognak lássa övéit, és így indítsa őket útnak, ha már a szülők nem élnek.

Ám a kényszerházasság miatt egész életében boldogtalanul élő címszereplőnek egy dolgot meg kell tanulnia: igazi boldogságot csak a kölcsönös, szívből jövő szerelem adhat, és a kiegyensúlyozott családi élet is erre az erős alapra helyezve borulhat virágba. Nem a fiatal unokák egymáshoz kényszerítése fogja örömmel eltölteni a legidősebb családfőt – bár a fiatalok ezt a mama iránt érzett szeretetből önzetlenül megtennék –, hanem ha megérti, melyik unokája kit szeret szívből, kivel szeretne boldogan élni és erre áldását is tudja adni. Így egyensúlyozódnak ki az eltolult erőviszonyok, ami a nagyszülői generációnak egész életen át tartó boldogtalanságot okozott, a fiatalok életében helyrejöhet, ők születtek helyretolni a kizökkent időt: így stabilizálódik a harmónia, a világrend. A nagymama megértés-története, az az igénye, hogy a múltban összekuszálódott szálakat kibogozza, sem marad jutalom nélkül: élete szerelmét élete alkonyán újra megtalálja. Így válik az utolsó Csiky-darab a szerelemért való kiállás szép példájává, az elvesztett, majd megtalált boldogság tanításává, és azé a bölcsességé, hogyha merünk szembenézni a saját helyrehozandó dolgainkkal, családtagjainkat támogatjuk és a fájdalmak ellenére mégiscsak szeretjük az életet, akkor az is viszontszeret majd minket, és a kellő pillanatban megadja az újrakezdés második lehetőségét – a nyitott szívvel élőknek megadatik a menny tágassága.

A kitűnően megírt jellemek közül a nagymama szerepe rendkívül hálás feladat, és sok-sok lehetőséget ad a tehetség megmutatására. Ebben a címszerepben a jászárokszállási Uti Piroska tündöklik, akinek a nagy szívvel és érzékenységgel megformált alakítása láttán mindannyian elhittük, hogy akármekkora családot össze tudna fogni, és valamennyiünk életének bajaira tudna olyan tanácsot adni, ami megállná a helyét. A társulatot ismerő közönség már várta, mikor lépnek végre színre a jól ismert arcok, vajon most milyen helyzetekben, jelenetekben fognak minket megnevettetni.

Csikós Erzsébet, Nagy Zoltánné, Pethes Kálmán, Béres László és Guba József a megszokott magas színvonalon hozta a formáját, nem felejtkezve el a „háromkapitulációs veterán” Szerafin kisasszony szerepéről sem, amelyben Terenyei Tímea egyenesen sziporkázott. A fiatal generáció szerepeltetése is nagy reményekre ad okot, ezekben a szerepekben Zentai Vivient, Nagy Kingát, Bodnár Zsófiát, Major Csabát, Káplár Csanádot és ifj. Pethes Kálmánt láthattuk. Bár egy alapos szöveggondozás és -tanulás, hogy a súgóknak ne legyen legközelebb sok dolga, tudná csiszolni az előadás fényét, az amatőr társulat amúgy is magasra tett mércéje mindannyiunknak igazi színházi élményt és tartalmas szórakozást jelentett. A négytagú zenekar (Antal Anna – ütőhangszerek; Major Tamás – gitár; Bartók László – szintetizátor, ifj. Pethes Kálmán – hegedű) dalválasztásai pedig igazán remek szemmel és füllel történtek, a szöveghez rendelt dalok színesítették és mélyítették az amúgy is átható mondanivalót.

Jelen sorok írója a szerencsések közé tartozik: olyan nagymamákat kapott, akik élni tanították – az égiekben bízni, a kötelességeknek erőnkhöz mérten legpontosabban eleget tenni, jól végezni a munkát, a családot első helyre tenni, róluk odaadóan, önzetlenül gondoskodni. Ezért is mentem el a Görbe János Színtársulat legújabb előadására, tudnom kellett, az ő nagymamájuk ilyen időtálló értékekre tanít-e meg. És nem csalódtam, igen, a nagymama most is élni tanított!

Fotók: www.jasznaplo.hu

Taczman Mária

Taczman Mária

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?