Portelek karácsonya

December hónap minden napját a karácsony-várás hangulata járta át a porteleki Hétszínvirág Óvodában. Sok-sok apró eseménnyel készültek az ünnepre, ahogy közelgett a karácsony, úgy öltöztették egyre színesebb, díszesebb ruhába lelküket is.

Az adventi készülődés keretében a porteleki Fiókkönyvtár vezetőjével, Szabó Ferencnével összehangolva kézműves délelőttöt hirdettek meg a falu aprajának-nagyjának. Jó volt látni a szorgoskodó gyermekeket, szülőket, s az egyre sokasodó szebbnél szebb karácsonyi díszeket, mécseseket, melyek a későbbiekben az ünnepély színfoltjai lettek.

Az adventi ünnepkört a Falu Karácsonya ünnepi műsora zárta le, ahol együtt ünnepelhettek a szülőkkel, testvérekkel, rokonokkal, ismerősökkel. Az ünnepek, a hagyományok az összetartozás érzését erősítik, ezt igyekeznek a településen fenntartani.

A rendezvényre december 21-én késő délután került sor. Hagyományaikhoz híven a közös ünneplésnek a játszótér melletti falu karácsonyfája előtti tér adott helyet.A rendezvény fő támogatója Balog Donát önkormányzati képviselő üdvözölte az egybegyűlteket, majd Pataki Edit tagóvoda vezető köszöntötte az ünneplő közösséget.

Az óvodások zenés, táncos, mozgásos műsorukkal meghitt, meleg hangulatot varázsoltak. Rendhagyó módon a falu iskolás gyermekei is meglepetéssel készültek verses-énekes műsorukkal, valamint „A négy gyertya” történetével az ünnep hangulatát emelték.A sok gyermek tiszta szívvel, csillogó tekintettel adta át azt az örömöt és szeretetet, amit megéltek a készülődés során.

Az est a gyermekek műsorával még nem ért véget, karácsonyi hangulatú dalok hallgatása mellett kötetlen beszélgetéssel folytatódott. Gondosan felkészültek a lakosok megvendégelésére is. A felnőtteket forralt borral, a gyermekeket meleg teával és frissen sült kaláccsal kínálták.Nagy örömet okozott a gyermekeknek, hogy a Mikulás is együtt ünnepelt velük és szaloncukrot ajándékozott az apróságoknak néhány kedves szó, simogatás kíséretében.

Vélemény, hozzászólás?