Vetélkedő az irodalom jegyében

Csoóri Sándor szeptemberben bekövetkezett halála szolgáltatta az apropót az egyetem irodalmi vetélkedőjéhez, amelyet a jászberényi campus Apponyi termében rendeztek csütörtök délelőtt a város közép- és felsőoktatási intézményeiből jelentkező diákok részvételével.

A versengés célja elsősorban az volt, hogy a Berényben tanuló diákok a kortárs irodalom útján át közelebb kerüljenek egymáshoz, úgy szerezzenek hasznos ismereteket, mutassák be tudásukat, hogy közben színvonalasan szórakoznak. A kérdések összeállításához az általános iskolai tankönyvek szöveg és képanyagát használták fel, mely feladatokat tizenegy, négy jól felkészült tanulóból összeállított csapat próbált leküzdeni.

A megoldások helyességét a zsűritagok szerepében Kriegel Zsófia diákönkormányzat elnök, dr. Sinka Annamária és Stelkovicsné Kreuter Anikó tanárnők, valamint dr. Varró Bernadett intézményvezető ellenőrizte.

A versenyzőket és a támogatóként jelen lévő népes szurkolótábort a főigazgató asszony üdvözölte. Külön köszönetet mondott Bakos Lászlóné tanárnőnek és a segítő diákoknak a szervezésért.

Felhívta a figyelmet, hogy az egyetem számos nyílt programot szervez, amelynek keretében a középiskolások betekintést nyerhetnek az itt folyó munkába, aktívan bekapcsolódhatnak az egyetem tevékenységébe. Invitálta a gimnazistákat a következő nyílt napi alkalomra is, amire január 23-án kerül sor. Végezetül jó munkát kívánva megnyitotta az izgalmas feladatokkal átszőtt nemes szellemi vetélkedést.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?