Édes ünnepvárás az oviban

A mézeskalács-készítés az adventi időszak elengedhetetlen kelléke, ami idén harmadik éve az otthonok mellett a Központi Óvoda falai közé is belopta magát. A szülők és gyermekek közös alkotásait ünnepi hangulatú műsorral december 14-én mutatták be.

Az ünnepek előtti hetekben sokszor a meghittség helyett az előkészületekkel kapcsolatos teendők fészkelnek a gondolatainkba. A ráhangolódás a karácsonyfa díszítéssel, ajándékcsomagolással és a közös sütéssel teljesedik ki. A Központi Óvoda ennek jegyében, immár harmadik éve rendezte meg az ovisok és a szülők által kreált mézeskalács-házikó készítő versenyt.

A szemet gyönyörködtető mézeskalács falu negyvenhét házikóból áll össze. A legújabb trendeknek eleget téve, gumicukorral, apró sóspereccel gazdagított alkotásokat is láthattunk, de természetesen a klasszikus, nagymamánk receptje által megálmodott tojáshab is a díszítőelemek repertoárját képezte. A kreatív ínyencségek között a közönséges házikótól elrugaszkodva, izgalmasabb mézeskalács műveket is megcsodálhattunk, templomot, várat, kisvonatot, sőt focipályát is készítettek a résztvevő családok.

A kiállítás megnyitója előtt a Bóbita csoport óvodásai karácsonyi műsorral kedveskedtek a jelenlevőknek, dalolva, táncolva mutatták be a sütögetés fontos momentumait.

Ezt követően került sor a díjazásra. A zsűri – Szatmári Antalné alpolgármester asszony, Beszteri Éva intézményvezető és Márton Erzsébet – értékelése szerint a Ciróka, Bóbita, Cimbora, Halacska, Mazsola, Teknőc, Szamóca és a Katica csoport rangsor nélkül kiemelkedően teljesített. A gyermekek láthatóan nagyon élvezték a programot, ámbár a mézeskalács illattal megtelt aulában nehezen tudtak ellenállni a finom mesterműveknek.

Nagyné Éva óvónő szerint a mézeskalács készítés kiemelt színfoltja a karácsonyvárásnak, egyúttal remek lehetőség arra, hogy a szülők együtt töltsenek néhány órát a gyermekeikkel. Idén a dekoráció is nagy hangsúlyt kapott, divatos vintage hangulatba öltöztették az épületet. Az óvónő örömmel mesélte, hogy nemcsak a gyermekeket örvendezteti meg a sok szép mézeskalács házikó, hanem a járókelők is rendre megcsodálják az alkotásokat.

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?