Kettőből kettő

Előző tudósításunkban már utaltunk rá, hogy három alkalommal is megmérkőzik női röplabda csapatunk Gödöllő együttesével. Nos, ebből kettőt sikeresen vettek a lányok, és ha a harmadikat is megnyerik, a legjobb négy közé kerülnek a Magyar Kupában.

Az első összecsapás Gödöllőn zajlott a bajnoki pontokért, ahol a meccs elején 8-7-nél vezetett utoljára a házigazda. Innentől fordítottak a berényi lányok és 19-re nyerték az első szettet. A második is hasonlóan kezdődött, ám a folytatásban „ragadt” vendégére a házigazda. Sőt a végén akár szettlabdájuk is lehetett volna, de szerencsére Pintér Andreáék megrázták magukat, és ha 27-25-re is, de megnyerték ezt az etapot is. A harmadik, mint kiderült, a befejező játszma már nem okozott gondot városunk csapatának, így sima 3-0-s győzelemmel megnyerték a bajnoki meccset.

Rá két napra ismét „randevúzott” egymással a két női röplabda csapat, a találkozó helyszíne szintén a Pest megyei város volt, de ezt a mérkőzést már a Magyar Kupa keretében rendezték. Hasonlóan az előzőhöz itt is aránylag sima volt az első játszma, azaz 12-re nyertek „lányaink.” A második viszont ezúttal is necces volt, hiszen itt is tovább kellett játszani 25-nél, ugyanis 26-28-ra végződött, de ezzel együtt is már 2-0 állt az eredményjelző táblán. Igaz ugyan, hogy a befejező etap eleje még egyenlő (5-5) volt, de Borsos Liliék fokozták az iramot és 20-ra nyerve a játszmát, ismét sima győzelmet arattak.

Penta-Gödöllő – Jászberény RK 0-3
A visszavágó lapzártánkkal egy időben, szerdán este lesz, de ismerve az odavágó eredményét, nem okozhat gondot együttesünknek a második győzelem megszerzése sem. Így – nem elkiabálva a dolgot – a legjobb négy között folytathatják a küzdelmet a Magyar Kupában.

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?