A szerelem múlandó és örök

Pál Ferenc római katolikus pap, mentálhigiénés szakember. Papi pályafutásának kezdetétől tart heti rendszerességgel hittanórákat, előadásokat fiataloknak pszichológia, teológia és mentálhigiéné témakörében. Előadásaival járja az országot. Kedden este eljutott hozzánk is. Az Ifjúsági Ház már hetekkel korábban „megtelt”, eladták a jegyeket.

Nem szokványos előadást hallhattunk. Legalábbis nem olyat, mint egy atyától általában ez megszokott. Tőle mást kaptunk ezúttal is. Jellemezhetném úgy is ezt a keddi találkozását a közönséggel, hogy egyszemélyes színészi produkció, ami közel másfél órán át tartott. Ebben megformált férfit, nőt, szerelmes fiatalt, kigyúrt izompasit, a házastársára „allergiás” feleséget, vagy épp férjet, az éjszaka „támadó medvéktől” megriadt 2,5 éves Petikét és még sorolhatnám. Kellékként felhasználta a színpadon lévő két széket, azokat is bevonva a szerepjátékba. Szinte fényképezni alig tudtam őt, mert egy perc megállása sem volt! Jött, ment, gesztikulált, artikulált, s persze a közönség közben jókat derült.

Igen, Pál Feri atya élethelyzeteket mutatott be, a nők és férfiak mindennapjaiból, házassági konfliktusaikból. Ahogy ő fogalmazott: azért tud ezekről beszélni, mert ő már csak „tudja”, hiszen sokan fordulnak hozzá tanácsért. Sok helyen megfordul, párokkal találkozik, ismeri az emberi kapcsolatokat, nyitott szemmel jár a világban. Azt is hozzáteszi, ő nem egy „rendes” atya, nem „kockásan” mutatja be a dolgokat! Ezt megtapasztalhattuk ezúttal is.

Ezen az estén a szerelemről és annak boncolgatásáról volt szó, arról, hogy meddig tart ez az állapot, hogyan érhetünk el, tarthatunk fenn az életben tartós és elégedett kapcsolatot?
„A mi kultúránkban hagyománya van a szerelemnek, létezik ez az érzés. Miután nem vagyunk egyformák, szerelmesek sem egyformán vagyunk” – kezdte az atya.

„Vannak közöttünk, akik nem engedik meg maguknak, hogy fejvesztve lelkesedjenek a másikért, míg mások nagyon is fejüket vesztik valakiért. A szerelem hatására élettani, hormonális változások jönnek létre a szervezetben. Hormonális „bumm”. Olyan ez, mintha enyhe „kábszeres” befolyásoltság hatása alatt lennénk. Változások alakulnak ki a személyiségben: például a „rózsaszín köd” állapotában gyakran a férfiak kaphatóak arra, hogy romantikus filmeket nézzenek, a hölgytársak pedig arra, hogy végigkövessenek figyelmükkel egy boksz-meccset. Ez van, ha szerelmes az ember. Amikor nem az, akkor az én-határok szilárdabbak” – hallhattuk az előadásban.

Aztán jött a nagy kérdés: „a szerelem örök-e vagy múlandó? A hormonális bumm törvényszerűen lecseng. De mégis meddig tart a szerelem érzése? Kinél meddig. Van, akinél három hónapig, van, akinél 1,5 évig, van, akinél 2,5 évig. S körülbelül ez utóbbi a maximum” – jött a válasz, ami további okfejtésekben bontakozott ki.

Pál Feri atya elmondta, hogy azért ez mégsem olyan egyszerű, hogy elmúlik a szerelem és kész, nincs utána semmi. Nagyon is lehet valami, ha a két fél között megvan az elköteleződés és az érzelmi összetartozás. A szerelem múlandó és örök egyszerre. Az örökért több mindent tudunk tenni, mint a múlandó érzésért.

Hallhattuk: minden szerelmes idealizálja a kedvesét, legalábbis kezdetben. Vagyis a rossz tulajdonságairól nem vesz tudomást, a jókat pedig felnagyítja. Eszményi képet alkot a másikról. Ez rendben is van mindaddig, amíg a szerelem érzése tart, de mi van ezután? Jön a démoni kép! Nem nehéz kitalálni, hogy ez mit jelenthet. Igen, ekkor már a másikban csak a rossz tulajdonságokat véli felfedezni az egykori „szerelmes fél”, míg társa jó tulajdonságairól nem vesz tudomást. Elmegy a másiktól a kedvünk. Sarkosan így is lehetne fogalmazni, vagy pedig így: a házastársak ekkor válnak „allergiássá” egymásra. Egymás hanyagul levetett, szerteszét hagyott zoknijára, harisnyanadrágjára, körömcipőjére, mindenre.

A tartós kapcsolat lényege, hogy barátság alakuljon ki a két fél között, akkor is, ha házastársként már elviselhetetlenek egymás számára. Fontos meglátni a másikban a jót, és azt, ami történetesen „nem idegesítő”, felfedezni azokat a témákat, amelyekről tudunk egymással beszélgetni. Meg kell találni a közös pontokat, barátként. Így lehet tovább építeni, helyesebben fenntartani a hosszú párkapcsolatot. Ez a megoldás!

Pál Feri atya hangsúlyozta, hogy sem a démoni, sem pedig az eszményi kép nem reális. Pedig így kell látni a másikat, reálisan, de ugyanakkor magunkat is. Minden emberben van jó és rossz tulajdonság, tökéletlenek vagyunk, mi magunk és mások. Ezért vegyük észre saját magunkban a szálkákat, hibákat, ne csak a társunkban. A hosszú párkapcsolat zárjának a kulcsa mindenki kezében, szívében ott van, csak tudni kell használni.

Buschmann Éva

Buschmann Éva

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?