Márton napi forgatag

Ebben a hónapban olyan nagyszabású Márton napi rendezvényünk volt, ami már lassan kinövi az iskolai kereteket, mert több mint ezer embert mozgat meg.

Az iskolánkban már hagyomány, hogy megünnepeljük a Márton-napot. A pedagógiai programunk alapján ekkor fogadjuk először a leendő ötödik osztályos tanulóinkat és szüleiket. Egy többlépcsős rendezvénysorozat első állomása ez, amikor bemutatkozik a felső tagozat.

Délután 14 órára vártuk a két negyedik osztályt. Lúdas Matyi és az ő anyukája fogadta a gyerekeket. A programok ismertetése után a tornateremben vette kezdetét a Márton-napi forgatag. A 4.b osztályosok a felsős nevelők segítségével készíthettek csalamádét, amit kis üvegekben felcímkézve haza is vihettek. A fortyogó lekvár illata sokakat vonzott. Megismerkedhettek a lekvár főzésének rejtelmeivel, kóstolhattak többféle lekvárt. A vásárból nem maradhat el a tökkóstoló sem. Az anyukák jóvoltából finomabbnál finomabb süteményeket ízlelhettek és zsűrizhettek a gyerekek. A vásárok elengedhetetlen kelléke a fotózás. Lúdas Matyi képében fotózkodhattak egy paraván mögött.

Mivel azt tartja a néphagyomány, hogy aki Márton-napon valamilyen libaságot nem eszik, annak a következő évben kevés pénze lesz, nem akartuk ezt megkockáztatni, ezért bográcsban libatepertőt sütöttünk. Mindenki jóízűen falatozhatta a libazsíros kenyeret és a forró libatepertőt.

Ezzel egy időben a 4.a osztály számára Bájgúnárok viadala verseny folyt. Kipróbálhatták ügyességüket, gyorsaságukat. Volt libatojás hordás, kukoricamorzsolás, kukoricafosztás, lángos evés, libaterelgetés, tökhordás, demizson cipelés. A versengés végeztével helyszínt cseréltek az osztályok.

Az udvaron lovagolhattak a gyerekek. Jó hangulatú, kellemes délutánt töltöttünk el együtt.

A délutáni rendezvényt lámpás felvonulás zárta. Nagy örömünkre szolgált, hogy sokan elfogadták meghívásunkat, és egy kellemes esti séta után a teaházban libazsíros kenyeret, teát, a felnőttek forralt bort fogyasztva beszélgethettek.

Köszönjük mindenkinek a munkáját, aki hozzájárult a rendezvény sikeréhez.

Szerzők: A Jászapáti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola dolgozói

Latest posts by Olvasónk (see all)

Vélemény, hozzászólás?